Close
Tízből kilenc borfogyasztó nem ismeri ezt a trükköt a palack kinyitása után

Tízből kilenc borfogyasztó nem ismeri ezt a trükköt a palack kinyitása után

Borszakértők és sommelier-k osztották meg legjobb tippjeiket, hogyan őrizhetjük meg a bor ízvilágát kinyitása utáni másnap, vagy akár még később is.

A szakértők szerint a bor a felnyitását követően harminchat óráig őrzi meg minőségét, de ez nagyban függ a tannin-tartalmától, savszintjétől, cukor- és alkoholtartalmától.

A testes vörösborok általában háromtól öt napig, míg a könnyebb borok és a habzóbor csak két-három napig fogyasztható.

Az érlelt borok általában kényesebbek, mint az újabbak, ezek esetében törekedjünk arra, hogy el is fogyasszuk. Ha félretesszük, túl sok oxigént kap, ami szó szerint megöli az italt.

A kibontott palackok esetében a bor ízvilágát tehát elsősorban a beengedett oxigén mennyisége befolyásolja. Az oxigén ugyanis átalakítja a bor szerkezetét, ami pozitív, de negatív változást is hozhat, például könnyedén oxidálhatja is az italt.

Éppen ezért

a legjobb barátaink azok az eszközök lehetnek, amelyek eltávolítják, vagy be sem engedik az oxigént az üvegbe már a nyitás pillanatában.

Ilyen például a Coravin vagy a Vacu Vin rendszer, amelyek anélkül nyitják ki a borospalackot, hogy kihúznák a parafadugót, így nem tud oxigén kerülni a palack belsejébe. Ellenben argongázzal biztosítani tudja azt, hogy a bor minőségét megőrizze bontást követően is.

Ha nem használunk ilyen csúcskategóriás eszközöket az esti vacsorához fogyasztott bor félrerakásakor, érdemes néhány dolgot szem előtt tartanunk.

  • A borospalackba tegyük vissza a parafadugót!
  • A palackot fénytől távol lévő helyen kell tárolni
  • A kibontott üveget hűvös helyre érdemes tenni, de nem szükséges borhűtőt használni hozzá
  • Ajánlott egy kisebb, jól záródó palackba átönteni az italt, hogy csökkenjen az oxigén expozíció

(Forrás: Travel + Leisure, fotók: Getty Images)

nyitás | trükk | borfogyasztás | palack | praktika

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Ide érdemes elmenni a hétvégén igazán különleges indiai fogásokért

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram