Az új-zélandi tervező azt is elárulta, minek köszönhető ez az összhatás.
SuitcaseHouse, azaz BőröndHáz – ezt a találó nevet kapta az új-zélandi Melling Architects egyhálószobás épülete, amelyhez egy keskeny úton lehet eljutni, de egy nagyobb telekhez vezet, mintegy húsz méterrel az utcaszint felett.
Részben nyitott nappalit, konyhát, étkezőt és hálószobát terveztek, az egészet a garázs lábazatának tetejére.
Bár a konyha/étkező/társalgó triót egy belső lépcső elválasztja a hálószoba/fürdőszoba duótól, azért vizuálisan mégis összekapcsolódnak.
A lejtős tető nagyjából a telek dőlésszögét követi, így a lakótér végén magas, nagyrészt üvegezett részt hoz létre – ennek az összhatásától tűnik nagyobbnak a tér, mint amilyen valójában. A hatást még tovább fokozza az üvegezett északi részen kialakított terasz.
A kétszintes ház mindössze 50 négyzetméter, míg a telek 150. 2018-ban készült el 400 ezer amerikai dollárnak megfelelő összegért, ami akkoriban mintegy 110 millió forintot jelentett.
(Forrás: Melling Architects)
uj-zeland | kabináhz | kisház | tiny house | suitcase house
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!