Nyerj jegyeket az év egyik legfontosabb boros eseményére!

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Mindjárt itt a BORtavasz, ami idén már nem csupán a szűk szakmát várja. Arról nem beszélve, hogy az izgalmakat fokozva, nyereményjátékot hirdetünk, szóval, ha szeretsz játszani és szívesen ott lennél az eseményen, akkor csupán néhány apróságot kell megtenned érte!

Évtizedes, egy raktárhelyiségből induló hagyomány a Bortársaság BORtavasz névre keresztelt szakmai seregszemléje. Ilyenkor pincészetek, borászok találkoznak zömében vendéglátókkal, akik az aktuális, friss borszortimentjüket állítják össze. Idén a szervezők úgy döntöttek, ezt a március végi eseményt kinyitják a nagyközönség előtt is. Limitált számban azokat a borkedvelőket is várják majd, akiknek nincs éttermük vagy borbárjuk, csak kérdéseik, nyitottságuk és remek ízlésük. Félszáz magyar borász egy impresszív térben mutatja be majd új tételeit, frissülő évjáratait, legszebb borait. Néhány szerencsés pedig belépőjegyet nyerhet rá nálunk!

Sosem késő elkezdeni! Gondoltak egy merészet a Bortársaságnál és az éves tavaszi szakmai találkozójukat – ami egyben egy átfogó Bortársaság portfóliókóstoló –, most limitált férőhellyel, de a szakmán kívüli borkedvelőknek is megnyitják.

Olyan alkalom ez, ahol az összes boros kérdésre választ kaphatunk, egyenesen az elismert borászoktól, pincészetek első embereitől, sokszor kifejezett magyar borászlegendáktól.

Erre többnyire szervezett, feszesebb borkóstolókon nyílhat lehetőség, de a BORtavasz idei eventje lazít a kereteken és közelebb hozza a szakmát és a lelkes érdeklődőket.

Március 31-én este 18:00-tól ugyanis az Eiffel Műhelyház Mozdonycsarnokában kóstolhatunk, beszélgethetünk 50+ hazai top borász részvételével.

Vannak kérdések, amelyekre pár kattintással megtalálhatjuk a száraz, tényszerű válaszokat, de szakemberektől, saját tapasztalatból táplálkozva sokkal élményszerűbb mindez. Abban biztosak lehetünk, hogy ők imádnak mesélni, kóstoltatni és büszkén mutatják meg a jelen és az idei év leendő kedvenceit.

Összességében az érdeklődő laikusok, ha csak egy estére is, de beleláthatnak a sokféle, hagyományőrző vagy éppen innovátor szemléletű magyar borász szakma működésébe. Új találkozások, fontos koccintások színtere lesz az Eiffel Műhelyház!

És akkor a játék!

Melyik a kedvenc borod? Szívesen találkoznál készítőivel és beszélgetnél kedvenc borodról?

Kommentben tageld be kedvenc, a Bortársaság által képviselt borászatodat és írd meg kedvenc borod nevét, hogy tiéd lehessen a 3 db páros belépőjegy egyike a BORtavaszra!

Kövesd be a @roadster.hu és @bortarsasag Instagram-oldalát!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Roadster Magazin (@roadster.hu) által megosztott bejegyzés

Ne felejts el minden lépést teljesíteni, hiszen csak így tudsz részt venni a játékban!

A nyereményjáték időtartama: 2026.03.20. 12:00- 2026.03.30. 17:59

A nyertes sorsolásának időpontja: 2026.03.30. 18:00

A nyereményjátékot a Roadster szervezte, a promóciót semmilyen módon nem szponzorálja az Instagram.

Aki pedig "biztosra menne", annak ajánljuk ezt a lehetőséget: egyéves Roadster-előfizetés mellé páros belépőjegyet adunk a BORtavaszra!

bor | Eiffel Műhelyház | nyeremény | bortársaság | szakértők | kóstolás

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 23. számát!

Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom