Több mint 20 éve, 2004 óta minden második évben megrendezik a világ legjobb tégla épületeit elismerő Brick Award-díjat. A tavaly őszi shortlist után a Wienerberger most kihirdette a győzteseket.
A tégla- és kerámiaépítészet tartósságát, valamint az előremutató technikai és építészeti megoldásokat elismerő díj győztesei rendre különleges épületek, nincs ez másképp ezúttal sem. Egy igazi globális, minden gyártó számára nyitott díjról beszélünk: még a shortlist mezőnye is öt kontinens 21 országának 50 projektjét vonultatta fel, ezeket pedig összesen 849 jelentkezőből szűrte ki az előzsűri. És most itt vannak a győztesek is:
A díjat 5+1 kategóriában osztották ki, vagyis az öt hagyományos kategória mellett a zsűri ezúttal egy különdíjat is megszavazott.
- A fődíjat a vietnami Đạo Mẫu templom és múzeum, a Megosztott közterek kategória győztese kapta. A karbonnegatív projekt mintegy hatmillió agyagcsempét hasznosított újra.
- Az Otthonosság érzés kategóriát egy Mallorca nyugati részén, Ses Penyes Rotges szikláin épült családi ház nyerte.
- Együttélés kategóriában egy barcelonai épület, az 54 szociális bérlakást kínáló, vegyes funkciójú Social Atrium győzött.
- Együttműködés kategóriában a mexikói La Hacienda Jalisco tequilagyártó raktár- és irodaépülete nyert, amelynek építéséhez helyi kerámiákat és a helyszínen végzett ásatások során szerzett követ használtak.
- Egy inkább művészi, mint mérnöki munka kapta a Megszokottól eltérő építés kategória első díját: a Végtelen téglajátszótér a hangcsoui Kínai Művészeti Akadémia Építészeti Karának hallgatói számára tartott „Kőművesmunka alapjai” kurzus eredménye.
- Végül a zsűri úgy döntött, hogy különdíjat ítél oda egy innovatív projektnek a belgiumi Kortrijkban, ahol modern kertvárosként képzeltek újra egy jelenleg elhanyagolt területet.
(Forrás: BrickAward, nyitókép: Végtelen téglajátszótér, fotó: Kínai Művészeti Akadémia)
díj | brick award | nagy sztori | lista | dizájn | Wienerberger
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Ház az Atlanti-óceán kapujában, ahonnan a polgárőrség a határt figyelte egykor
Feltámasztják a '60-as évek optimizmusát ennek a múzeumnak a felújításával
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!