Négy csodás kerékpáros útvonal Európából

A pazar útvonalakon kanyargó Tour de France és hasonló versenyek mindig kedvet csinálnak az embernek egy kiadós kerékpártúrához. Szerencsére egy mezei bringásnak nem kell napi háromszáz kilométert letekernie ahhoz, hogy élvezze Európa legszebb vidékeit, és nem szükséges éjjel-nappal a nyeregben ülnie sem. Könnyebbé teheti a dolgát, ha alkalmanként vonatra pattanva engedélyez magának és a járgánynak egy kis pihenőt. Ajánlunk néhány vasúton könnyen megközelíthető szakaszt Skóciától Katalóniáig.

München–Velence

A bajor főváros és a lagúnák városa közti szakasz a legegyszerűbb módja az Alpok két keréken történő átkelésének.

Egyszerű, viszont egyáltalán nem rövid és nehéz is.

Azért nem kell végig hegymászástól tartani, de az etap egészen biztosan felpumpálja a vádlit.

A festői Brenner-hágót nem muszáj bevállalni, azt a részt nyugodtan ellóghatjuk vonattal, viszont a Toblach-Cortina D'Ampezzói dél-tiroli tekerések során egy régi vasúti nyomvonalon haladhatunk kisebb-nagyobb hegyi utakon át, ezt semmiképp sem szabad kihagyni. A célhoz közeledve pedig érdemes megállni Trevisóban egy kis feltöltődésre.

Cairngorms Nemzeti Park

Északkelet-Skócia 2003-ban alapított nemzeti parkja négyezer-ötszáz négyzetkilométeren terül el és ejti ámulatba az embert.

Lélegzetelállító tájak váltják egymást a kijelölt kerékpárutakon, melyek között ugyanúgy találunk csendesebb, családiasabb vonalat, mint vagányabbaknak való hegyi utakat. Bár a völgyeken és az erdők menten kerekezve néhol úgy tűnhet, fényévekre vagyunk a civilizációtól, a kihelyezett pihenők miatt egyáltalán nem érezzük magunkat elveszve.

ViaRhôna

Ahogy a nevéből is sejthető, az útvonal a Rhône folyó mentén halad a Genfi-tótól indulva egészen a mediterrán francia strandokig.

A tavak és a tenger szerelmeseinek nagyszerű választás, hiszen gyakorlatilag bármikor meg lehet állni egy kis csobbanásra.

A nagyjából nyolcszáz kilométeres út néhány szakasza nincs ugyan befejezve, de a teraszos szőlőültetvényektől kezdve a páratlan provence-i vidéken át az apró falvak látványáig sok minden kárpótolja az utazót a kellemetlenségekért.

Katalónia

Spanyolország területén mintegy kétezer-négyszáz kilométeren át kanyarognak azok a főként kerékpárosok által igénybe vett útszakaszok, amelyeket eredetileg vasútvonalaknak szántak, vagy korábban annak használtak.

Száznál is több különböző kijelölt etap választható, valamennyi biztonságos, csendes és autós forgalomtól mentes. Katalónia, azonbelül a nagyságos Barcelona vagy a kisebb léptékű Girona környéke ideális lehet abban az esetben, ha gyorsvasúttal érkezünk mondjuk Franciaországból, a Párizs, Lyon, Toulouse hármas valamelyikéből. Gironában rövidebb és hosszabb kerékpárútvonalak visznek el nemzeti parkban megbúvó szépséges tájak vagy a lenyűgöző Garrotxa vulkán felé.

Hollandia

Nem lehet teljes egy ilyen lista a bringaimádó hollandok nélkül, akik az egész országukat behálózták kerékpárutakkal.

Kihagyhatatlan a legkerékpárbarátabb városnak választott Groningen, de ha kiszakadnánk mondjuk a zsúfoltabb Amszterdam utcáiról, akkor felfedezhetjük a zömmel igen látványos és hatalmas virágmezők, vagy mezőgazdasági területek mentén haladó egyedi hangulatú holland vidéket. Hegyre kaptatástól itt nem kell tartani.

Ez is érdekelhet:

Mosolyt rajzolt az arcára a gyönyör, amikor fél Európát körbebiciklizte

Csaba alig több mint egy év alatt húszezer kilométert tekerve bejárta Nyugat- és Dél-Európát. Elmeséli, hogyan vágott neki, és milyen tanulságot vont le belőle.

(Fotók: Unsplash)

Európa | Skócia | münchen | hollandia | bicikli

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom