Az Egyesült Királyságban 2019 óta negyvenegy százalékkal drágultak a nyaralások.
Egy hét a Lake Districtnél négyszer annyiba kerül, mint egy hét az olaszországi Garda-tónál – derül ki a Which? kutatásából.
A fogyasztóvédelemmel foglalkozó társaság elemzése az átlagos nyaralási költségeket vizsgálta meg különféle brit úti célokra levetítve. A következtetés meglepő:
szinte minden esetben drágábban jött ki egy belföldi pihenés, mint egy külföldi.
Az egyik legsokkolóbb példa egy hét éjszakás ott tartózkodás egy magasan jegyzett hotelben az olaszországi Garda-tónál, ahol a szállásköltség 631 fontot (kb. 250 ezer forintot) jelentett. Ez majdnem negyedannyi pénz, mint egy hasonló nyaralásért kifizetendő összeg Lake Districtnél, a Windermere-tó közelében, ahol hét éjszaka két személy számára 2381 fontba (majdnem egymillió forintba) került.
Tehát a külföldi utak még úgy is jóval kedvezőbbek a britek számára, ha a repülőjegy- vagy a benzinköltségeket is beleszámítják az árba.
A kutatás szerint az egyetlen belföldi nyaralás, ami olcsóbbnak mondható a külföldiekhez képest, az a walesi Tenby tengerparti városában töltött hét éjszakás üdülés volt 923 fontért (375 ezer forintért).
Sokan döntenek úgy a britek közül, hogy idén belföldön töltik el a szabadságukat, leginkább azért, hogy elkerüljék a legtöbb ország által megkövetelt, meglehetősen drága Covid-tesztet és a bonyolult adminisztrációt.
A Közlekedési Minisztérium (DfT) felmérése szerint a több mint kétezer-kétszáz megkérdezett brit felnőtt közül csak harminchét százalékuk érezte magát komfortosan egy 2021 júniusa és szeptembere közé belőtt külföldi utazással kapcsolatban.
Ha már Anglia, egy képviselő kérdezett rá, hová tűntek Bournemouth tengerpartjáról a napozóágyak és bár magyarázatként a Coviddal kapcsolatos intézkedésre számított, a hivatalos indoklás szerint teljesen más jellegű problémáról van szó.
(Forrás: Independent, fotók: Getty Images, Pixabay)
Anglia | kutatás | turizmus | drága | belföldi
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!