A britek számára jelenleg ezek az országok a legvonzóbb nyaralóhelyek

A politikai bizonytalanságok miatt idén kevesebb brit turistára lehet számítani az Európai Unión belül. De akkor mégis merre nyaralnak a szigetország lakói?

A Thomas Cook utazási iroda tette közzé az adatokat, amelyek szerint az idei nyárra lefoglalt utak negyvennyolc százaléka az EU-n kívüli országokba irányul, ez pedig tízszázalékos emelkedést jelent a tavalyi évhez képest. A Brexit tehát a britek vakációjára is hatással van.

Mindez összecseng az Egyesült Királyság Postahivatalának számaival, amelyekből szintén arra lehet következtetni, hogy idén a britek egy nagyobb hányada kíván az Európai Unión kívül nyaralni, többen váltottak ugyanis valutát. A japán jen és az indiai rúpia is kelendőbb lett, a legnagyobb növekedés azonban az egyiptomi font esetében figyelhető meg.

Ettől függetlenül a legnépszerűbb üdülési célpont továbbra is egy Európai Unió-s tagállam, nevezetesen Spanyolország.

A Thomas Cook – amely irodán keresztül 19 millióan foglalnak nyaralást minden évben – adatai szerint a második helyezett Törökország, majd Görögország, az Egyesült Államok és Ciprus következik.

Érdekesség, hogy a jelek szerint Tunézia is kezd felzárkózni azok után, hogy 2015-ben egy iszlám terrortámadás során harminckilenc ember – köztük harminc brit turista – vesztette életét. A tragédiát követően drámai módon visszaesett a turizmus, idén azonban már javulnak a számok.

Egy másik felmérés arról számol be, hogy különösen a fiataloknak köszönhetően – akik minél távolabbi, minél egzotikusabb helyeket szeretnének felfedezni – egyre felkapottabbá válnak az olyan célpontok, mint a Fülöp-szigetek vagy Indonézia, ezzel egy időben az európai országok kezdik elveszíteni vonzerejüket.

A húsz legfelkapottabb úti cél közül csupán négy európai; Spanyolország mellett még Málta, Grúzia és Olaszország képviseli az öreg kontinenst. Akármit is gondolnak a britek, szerintünk azért akadnak itt még igazi kincsek,

máris ajánlunk néhányat:

Eldugott európai szigetek, ahol paradicsomi körülmények várnak

Mutatunk néhány eldugott európai szigetet, amelyeket egytől egyig szívesen felfedeznénk.

(Képek: Getty Images)

nyaralás | Európa | felkapott | brit | nyaralóhely

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom