Ez a nyár legütősebb desszertje, ami segít túlélni a kánikulát

A brownie egy igazán könnyen elkészíthető desszert, amit az év bármelyik napján szívesen fogyasztunk. Nyáron azonban érdemes felturbózni egy jókora adag vanília fagylalttal, tejszínhabbal és egy maréknyi pirított mogyoróval, hogy a végeredmény egy igazi hűsítő finomság legyen.

Hozzávalók a brownie-hoz:

  • 1 1/3 csésze liszt
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 teáskanál só
  • 4 evőkanál sótlan vaj
  • 1 csésze kristálycukor
  • 4 evőkanál víz
  • 1 tábla étcsokoládé
  • 4 tojás elkeverve
  • 2 teáskanál vaníliaaroma

A tálaláshoz:

  • Vanília fagylalt
  • tejszínhab
  • apróra vágott, pirított földimogyoró

Elkészítése:

Első lépés: A sütőt előmelegítjük 180 fokra. Közben egy tálba beletesszük a lisztet, a szódabikarbónát, a sót és elkeverjük, majd félretesszük.

Második lépés: Egy kis lábasban felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a cukrot és a vizet. Addig hevítjük, amíg a cukor fel nem olvad. Ezt követően lehúzzuk a tűzről, hozzáadjuk az étcsokoládét és addig keverjük, amíg a csoki teljesen el nem olvad.

Harmadik lépés: Amikor már kevésbé forró a csokoládé, elkezdjük hozzáadagolni a tojásokat, végül beleöntjük a vaníliaaromát is. A csokis masszát belekanalazzuk a lisztkeverékbe és homogén állagúra keverjük.

Negyedik lépés: A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük és 30 perc alatt készre sütjük. Az idő elteltével a süteményt kivesszük a sütőből és félretesszük, hogy kihűljön.

Ötödik lépés: Tálaláskor a süteményt kockára vágjuk. Egy tányér közepére helyezünk egy brownie-t, rárakunk egy gombóc vanília fagylaltot, nyomunk rá egy adag tejszínhabot, majd az előzetesen lepirított, durvára tört mogyoróval megszórva kínáljuk.

Gyakorlatilag bármilyen idénygyümölcsből, három hozzávaló segítségével elkészíthető az egészséges és finom jégkrém. Csupán joghurtra, édesítőszerre és friss gyümölcsre van szükség, és persze jégkrémkészítő formára, amelyet a hipermarketek mellett a legnagyobb lakberendezési üzletben is meg lehet vásárolni szilikonos változatban.

(Fotók: Getty Images)

nyár | fagyi | recept | sütemény | brownie

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom