Nagy bajban a főváros, csak a belföldi turizmus mentheti meg

A február 21-i Idegenvezetők Világnapjával kezdetét vette az új budapesti turisztikai évad, melyet a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) rendezvényén nyitottak meg. Az eseményen a főváros idegenforgalmi helyzetének ismertetése mellett értékelték a kamara eddigi válságkezelő kezdeményezéseit, valamint bemutatták BKIK által szervezett hagyományos budapesti rendezvénysorozat február végi programjait is.

A BKIK Kereskedelmi Tagozata által összesített adatok szerint a turizmus területén Budapest a legnagyobb vesztese a 2020 márciusa óta tartó pandémiás időszaknak. A járványidőszakot megelőző év rekordteljesítményével szemben a COVID elleni védekezéshez kapcsolódó hazai és nemzetközi korlátozások

egyes turisztikai szegmensekben akár ötven százalékot is meghaladó visszaesést eredményeztek.

2020-ban országos szinten a belföldi vendégéjszakák száma például negyven százalékkal, a külföldieké közel nyolcvan százalékkal, Budapesten a belföldieké közel hatvan százalékkal, a külföldieké nyolcvan százalékkal maradt el a 2019-es adatoktól. 2021-ben a fővárosba az országosan mért negyvenhat százalékos csökkenéshez képest még kevesebb külföldi vendég érkezett:

ez a szám több mint ötven százalékkal maradt el az előző évitől.

Az idegenforgalom visszaesése különösen nehéz helyzetbe hozza a vendégek ellátásában részt vevő budapesti szolgáltatókat, így az attól igen nagy mértékben függő idegenvezetőket is.

Szatmáry Kristóf, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara tiszteletbeli elnöke úgy fogalmazott: a kamara által összesített, a pandémiás időszak két évét érintő adatokból kitűnik, hogy a fővárosi turisztikai szektornak hosszabb távon kell nélkülöznie a külföldi vendégeket. Hangsúlyozta: nincs idő várni, tovább kell dolgozniuk azon, amit a szektor adózási könnyítésein és a célzott pályázatokon túl a kormányzat már korábban kezdeményezett:

a belföldi turizmussal kell pótolni az elhúzódó kiesést, hogy az iparágban dolgozó, még működő szolgáltatók, köztük az idegenvezetők talpon maradhassanak.

A BKIK tavaly elindított #újranyitvaBP elnevezésű programja is ezt a célt szolgálja. A kezdeményezés során a vendéglátóhelyi fogyasztás ösztönzése mellett a turizmus fővárosba irányítására is akciót indítottak, amelynek keretében több száz vidéki egészségügyi dolgozót utaztattak Budapestre.

A kamara továbbá szakmai ajánlást fogalmazott meg a Covid-fertőzés veszélyét csökkentő légsterilizáló eszközök használatával kapcsolatban is: többféle készülékbeszerzési kedvezményt biztosít a vállalkozásoknak és önkéntes tagjainak.

A BKIK és idegenvezetői által 2003. óta évente megrendezett, az Idegenvezetők Világnapjához kapcsolódó hagyományos programsorozat kiemelt célja Budapestet népszerűsítése a belföldi utazók körében; fókusza azonban nem a klasszikus látványosságok, hanem a város kevésbé ismert kincseinek bemutatása. A tavaly online is óriási érdeklődés mellett megtartott vezetett túrák helyét ebben az évben az élő séták és változatos eszközökön szervezett utak veszik át.

A Volánbusz Zrt. stratégiai partnerségével összeállított programsorozaton február 24. és 27. között az érdeklődők a buszos és hajós kirándulások mellett városnéző villamossal utazhatnak Óbudától Kelenföldig, sétán ismerhetik meg a régi pesti kereskedő belváros mindennapjait, az erzsébetvárosi Csikágót, izgalmas épületbejáráson vehetnek részt a Zeneakadémián, a Szépművészeti Múzeumban, a Dreher Sörmúzeumban vagy az Unicum Házban.

(Fotók: Getty Images, Unsplash, Pixabay)

belföldi turizmus | utazás | turizmus | idegenvezető | budapest

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom