Budapest ismét a közép-európai divatszakma fókuszába kerül: február 9–15. között rendezik a 17. Budapest Central European Fashion Week-et (BCEFW), amelyre nyolc országból érkeznek tervezők.
Mindenekelőtt a kortárs divat újdonságait és a magyar tervezők egyedi látásmódját mutatja be a BCEFW, amelyet idén már a 17. alkalommal rendeznek meg. Magyarország mellett nyolc országból több mint negyven hazai és nemzetközi alkotó mutatja be a 2026–2027-es őszi–téli kollekcióját.
Kiemelt cél a magyar márkák láthatóságának erősítése, illetve az értékesítés ösztönzése.
A Creative Hungary szervezte divathét a tehetséggondozásra és a regionális szakmai együttműködésekre építve erősíti tovább pozícióját a térség meghatározó szakmai fórumaként. A hét folyamán szakmai programok és kísérőeseményekkel várják az érdeklődőket, a kiemelt bemutatókat február 13–15. között rendezik az Apolló Galériában és a Szépművészeti Múzeumban. Az utóbbi helyszínen lesznek kiállítók is, akiktől vásárolhatunk is majd. (A kísérőeseményekről lásd a lenti keretesünket.)
Az AW2627-es szezon tovább erősíti a BCEFW nemzetközi együttműködéseinek körét: a rendezvényre Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból, Szlovéniából, Szerbiából, Örményországból, Romániából és Ukrajnából érkeznek tervezők. Így 17 külföldi és 24 magyar alkotó munkái lesznek láthatók különböző prezentációs formátumokban, amelyek támogatják a divatmárkákat a hazai és nemzetközi láthatóságuk erősítésében.
Balra: RICHARD DEMETER, BANCLA, WINNA, VICTORIA WANG, HOFFMANN D’OR, MALNA JEWELLERY, Jobbra: NUBU, KATA SZEGEDI, SOPHIARON
„Ma már nem követjük a trendeket, hanem a közép-kelet-európai régió hangját közvetítjük – és egyre inkább mi magunk is formáljuk azt”
– hangsúlyozta Jakab Zsófia, a Creative Hungary vezérigazgatója, a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztos. „A nemzetközi együttműködések hidat teremtenek a régió országai között – folytatta Jakab Zsófia. – Miközben Budapesten mi biztosítunk színpadot a környező országok tervezőinek, partnereink külföldön nyújtanak piacra lépési és értékesítési lehetőségeket a magyar alkotók számára. A BCEFW így nem csak egy szezonális esemény, hanem fenntartható befektetés egy tudatosan épülő ökoszisztémába, amely egyszerre szolgálja a szakmai presztízs növelését, a nemzetközi kapcsolatok erősítését és a kreatívipar versenyképességének növelését. Hiszen a divatipar erős exportpotenciállal bír, ugyanakkor az egyik legnagyobb munkáltatóként a hazai gazdasági stabilitásra is hatással van.”
A Creative Hungary (korábban Magyar Divat & Design Ügynökség) a BCEFW-kel arra törekszik, hogy Budapest ne csupán egy figyelemfelkeltő megálló legyen a divat térképén, hanem olyan nemzetközi szereplővé váljon, amelynek világos stratégiája, megfelelő infrastruktúrája és hosszú távú jövőképe van.
Így az érett, a piacon már bizonyított márkák mellett a fiatal tervezők támogatását is fontos küldetésként kezeli.
A platform olyan fejlődési ívet kínál, amely lehetővé teszi, hogy az alkotók fokozatosan haladjanak előre a szakmai láthatóság, a márkaépítés és a nemzetközi jelenlét irányába.
Jakab Zsófia hozzátette, hogy a budapesti divathét mindig is a kreativitás és az innováció bástyája volt a régióban: „Célunk nemcsak a regionális divat kiválóságainak bemutatása, hanem annak biztosítása is, hogy a divatipar továbbra is a kulturális és gazdasági változások élvonalában maradjon. Emiatt a tehetséggondozás stratégiai jelentőségű, ami az AW2627-es szezon programstruktúrájában is megjelenik: a kollektív bemutatók, az önálló prezentációk és a divatbemutatók egymásra épülve teremtik meg a szakmai előrelépés lehetőségét, miközben célzott figyelmet biztosítanak mind a már ismert márkáknak, mind a következő generáció legígéretesebb szereplőinek. Az ő támogatásuk befektetés a kreatív jövőnkbe.”
„Ezért hoztuk létre a New Generation Individual Show kategóriát, amely azoknak a fiatal márkáknak kínál önálló bemutatkozási lehetőséget, amelyek már túlléptek a kollektív formátumokon, és készen állnak saját víziójuk egyéni megvalósítására” – emelte ki a Creative Hungary vezérigazgatója.
A szezon fő divatbemutatóit 2026. február 13–15. között rendezik.
A pénteki programok az Apolló Galériában zajlanak majd, amely kortárs, kísérletező karakterével ideális közeget teremt az új generáció friss, innovatív szemléletű kollekcióinak bemutatására.
A szombati és vasárnapi bemutatók a Szépművészeti Múzeumban folytatódnak, ahol az ikonikus kulturális tér és a kortárs divat találkozása ad keretet a szezon kiemelt prezentációinak.
A szakmai és edukációs kísérőprogramok szombaton és vasárnap a Szépművészeti Múzeumban kialakított Fashion Hub programstruktúrájában kapnak helyet. Továbbá szintén a múzeumban lesz megtalálható a kifejezetten viszonteladók és forgalmazók számára felállított showroom is, ahol a márkák a bemutatókat követően személyesen is fogadhatják az üzleti megkereséseket.
A BCEFW mindig arra törekszik, hogy a divatipar ne csak a kifutókon, hanem a város szakmai és kulturális ökoszisztémájában is láthatóvá váljon.
Az egyhetes programsorozat során Budapest különböző helyszínei adnak otthont közel félszáz eseménynek: előadásoknak, kedvezményes vásárlási lehetőségeknek, showroom-megnyitóknak és szakmai fórumoknak, amelyek a szektor teljes értékláncát lefedik az oktatástól és a gyártástól a forgalmazáson át egészen a fogyasztásig. A kezdeményezés célja, hogy a hazai márkák értékei szélesebb szakmai és piaci közönséghez jussanak el, valamint, hogy a magyar tervezők termékei iránti kereslet erősödjön, ezzel is támogatva a kreatívipar hosszú távú gazdasági növekedését.
A BCEFW részletes programja ITT érhető el.
A divathét a bemutatók mellett kiállításokkal, showroom- és stúdiólátogatásokkal, pop-up eseményekkel, workshopokkal, szakmai beszélgetésekkel és közösségi programokkal kapcsolja össze a város kreatív színtereit. Ezek a programok behálózzák a fővárost: belvárosi üzletek, galériák és designstúdiók mellett kulturális intézmények, valamint külsőbb városrészek alkotóterei és ikonikus helyszínei is bekapcsolódnak a divathét pezsgésébe.
Hangsúlyos lesz a kézművesség, az anyaghasználat és a tárgykultúra bemutatása, illetve a fenntarthatóság és a körforgásos gondolkodás témaköre is. Az upcycling fókuszú események, zero waste workshopok és tudatos ruhatár-építést támogató programok reflektálnak a divatipar aktuális kérdéseire.
A nyitott műhelyek és showroom-napok lehetőséget adnak a közvetlen találkozásra a tervezőkkel, míg a pop-up események és limitált kollekciók a vásárlói élményt helyezik előtérbe, sok esetben kedvezményes vásárlást nyújtva. Mindemellett a szépségipar, a kortárs képzőművészet, az enteriőr- és tárgykultúra, valamint az életmód felől érkező együttműködések is szélesítik a divathét programkínálatát. A bridal fókuszú események – exkluzív sajtóeseménnyel és a Bridal Fashion Show kapcsolódó programjaival – az esküvői divat aktuális irányait mutatják be.
A kísérőesemények a nagyközönség és a szakma számára egyaránt nyitottak: a programok jelentős része ingyenesen látogatható, míg egyes események előzetes regisztrációhoz kötöttek vagy meghívásos formában valósulnak meg.
A teljes side event programnaptárt itt találod.
(Fotók: Ajkai Dávid, asszisztens: Rab Roland, a nyitóképen: NUBU, NANUSHKA, LUNAR, HOFFMANN D’OR, MALNA JEWELLERY, VIRAG KERENYI, KATTI ZOÓB)
Creative Hungary | Budapest Central European Fashion Week | nagy sztori | divathét | tamogatott tartalom | divat
Amikor a Városliget a nappalidig ér – Élet a Dürer Park zöld ligetében
A tavaszi stílus kulcsa: jól megválasztott ékszerek
Sose felejtsd otthon, ha utazol: ez a zsebtolmács lehet a legjobb barátod egy idegen országban
A Louis Vuitton bemutatta a világ első szegecs nélküli alumínium bőröndjét
Ronaldinhóval érkeztek meg a nyár legstílusosabb napszemüvegei
Három világsztár labdarúgóval állt össze a Nike álomcsapata
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!




