Megnyílt a kreativitás legnagyobb hazai ünnepe, a Budapest Design Week

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Megkezdődött  a Budapest Design Week egy hangulatos megnyitó kíséretében a központi helyszínen, a közel 400 kortárs tárgyat szemléző 360 Design Budapest kiállításon. A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) koordinációjában megvalósuló országos programsorozat tíz városban, közel kétszáz eseménnyel várja az érdeklődőket október 8. és 19. között. A dizájnhét egyszerre reflektál a hazai kreatívipar hagyományaira, erejére és folyamatos megújulására, hiszen a minden korosztályt megszólító programokban a több évtizedes múltú rendezvények mellett a legújabb kezdeményezések is helyt kaptak.

A Budapest Design Week mára a magyar kreatívipar legfontosabb fóruma, amely egyaránt hívja a szakmai résztvevőit és a nagyközönséget. A több mint száz közreműködő szervezet – köztük galériák, designműhelyek, oktatási intézmények, kamarák és kulturális központok – részvételével megvalósuló rendezvénysorozat célja, hogy korosztálytól és érdeklődési körtől függetlenül inspiráló design tartalmakat nyújtson mindenki számára.

A programstruktúra idén is a képző- és iparművészetet, valamint a designipar teljes spektrumát felöleli: több mint 40 kiállítás mutatja be a kortárs tárgykultúra, az ipari formatervezés és a vizuális művészet legfrissebb irányait, mintegy 40 workshop segíti a gyakorlati designgondolkodás élményszerű megismerését, közel 60 performansz, installáció és hybrid esemény kutatja a művészet és design határterületeit, illetve több mint 20 szakmai kerekasztal-beszélgetés és tematikus tárlatvezetés járja körül a design társadalmi és gazdasági szerepét. Emellett a programot számos vásárlási lehetőséget biztosító pop-up esemény, nyitott stúdió, díjátadó, filmvetítés, valamint személyes tervezői találkozást nyújtó program színesíti.

Jakab Zsófia, az MDDÜ vezérigazgatója a megnyitón

Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója, a kreatívipar fejlesztéséért és ágazati koordinációjáért felelős miniszteri biztos a megnyitón kiemelte: „A Budapest Design Week több mint két évtizede ünnepli a magyar kreativitást, és mára a hazai kreatívipar egyik legfontosabb közös platformjává vált. Külön büszkeség, hogy a fesztivál olyan programokat kínál, amelyek nemcsak hazai, hanem nemzetközi szinten is mérvadóak.

A Budapest Design Week egyik legnagyobb értéke, hogy hidat épít a hagyomány és az innováció között: több esemény immár tizenöt vagy húsz éve része a kulturális életnek, ugyanakkor a Budapest Design Week mindig előre is tekint.

Idén több felsőoktatási és szakoktatási intézmény – köztük a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Budapesti Metropolitan Egyetem, a Soproni Egyetem és a Budapesti Komplex Szakoktatási Centrum vagy például a KREA – végzős hallgatói is bemutatkoznak diplomakiállításaikkal. Mindez lehetőséget teremt a legfiatalabb tehetségek számára, hogy megmutassák, miként gondolkodnak a design jövőjéről. Ezek a rendezvények a hazai iparág folytonosságát és szakmai erejét bizonyítják. A fesztivál minden évben a kreativitás közös ünnepe, ahol a szakma, a fiatal alkotók és a nagyközönség egyaránt megtapasztalhatja, hogy a design nem csupán forma, hanem gondolkodás, élmény és közösség, emellett pedig hozzájárul a nemzetgazdaság teljesítményéhez is.”

Minden korábbinál több vidéki helyszín

A rendezvénysorozat idén országos összefogással valósul meg: Budapest mellett további kilenc város – Debrecen, Pécs, Sopron, Győr, Kecskemét, Veszprém, Szentendre, Tata és Balatonfüred – csatlakozik a programsorozathoz, amelyek a Local+ szekcióban mutatják be saját kulturális értékeiket, designprogramjaikat. Az események egyaránt erősítik a helyi alkotóközösségek jelenlétét és a regionális együttműködéseket.

Käesz Judit: Sopron nyitott stúdiókkal és inspiráló beszélgetésekkel készül többek közt

A Sopron Design Week 11 programot hirdetett meg. „A Sopron Design Week ebben az évben 10. jubileumát ünnepli, ezért különösen fontos volt számunkra, hogy az idei rendezvénysorozat alatt a Sopronban élő és alkotó vagy a városhoz köthető designerek, tervezők mutassák meg tárgyaikat, alkotásaikat a nagyközönségnek. Kiállításokkal, workshopokkal, nyitott stúdiókkal készültünk, de emellett inspiráló beszélgetéseket és podcastokat hoztunk el Sopronba olyan építészek, designerek és gazdasági szakemberek részvételével, akik a jövő generációinak is utat tudnak mutatni” – mondta Käesz Judit, a Sopron Design Week társalapítója.

Rabb Szabolcs a dizájnhét pécsi eseményeiről beszélt

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett DesignPécs pedig több mint 40 programot nyújt a látogatóknak. „A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara immár 11. alkalommal szervezi meg a DesignPécs rendezvénysorozatot. A kezdeményezés lehetőséget biztosít a helyi alkotóknak, tervezőknek, kreatíviparági szakembereknek és a művészethez kapcsolódó valamennyi embernek és vállalkozásnak, hogy bemutassák tevékenységüket. A DesignPécs eseményei Pécsett három tényező miatt is kiemelten fontosak: egyrészt a város és a térség adottságaira és lehetőségeire épít, másrészt a város nagy entitásai a kompetenciáik mentén együttműködnek. Harmadrészt a rejtett bajnokok és értékek felszínre kerülnek, a szakmai eredmények közkincsé válnak” – emelte ki Rabb Szabolcs, a kamara főtitkára.

Debrecent Vizi Katalin, a MODEM ügyvezetője képviselte

A Debrecen Design Week programjai is a város kulturális együttműködéseinek erejét mutatják 6 programon keresztül. „Nagy öröm, hogy Debrecen idén ismét bekapcsolódhat a Budapest Design Week pezsgő eseménysorozatába. A DE BTK Művészeti Központ, a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégium, a Malter Filmfesztivál és a MODEM együttműködése új lendületet ad a város kreatív életének. A csatlakozó partnerek közös célja, hogy a design gondolkodás, az innováció és a kreatív együttműködés értékeit közelebb hozzák a debreceni közönséghez, és láthatóvá tegyék a város pezsgő kulturális életét. Bízom benne, hogy jövőre még több intézmény és alkotó csatlakozik a Debrecen Design Weekhez, tovább erősítve a város szerepét a hazai design- és művészeti szcénában” – hangsúlyozta Vizi Katalin, a MODEM ügyvezetője, a Design Debrecen főszervezője.

Állíts össze saját programot!

Idén egy nyomtatott BDW Guide, az események homlokzatain kihelyezett zászlók és matricák, illetve a hivatalos weboldalon részletes leírások és interaktív térképek támogatják a látogatókat abban, hogy saját programtervüket könnyedén összeállíthassák.

360 Design Budapest a Várnegyedben

A megnyitó helyszíne a designhét központi kiállításán, a 360 Design Budapest terében volt, amely idén hatodik alkalommal nyitja meg kapuit a Budai Várnegyedben.

Jakab Zsófia a kiállítás kapcsán elmondta: „Az elmúlt öt év során a számos nemzetközi díjjal kitüntetett kiállítást összesen több mint 14 ezren látogatták meg. Idén a tárlaton közel 100 hazai és régiós tervező, valamint kreatívipari gyártó mintegy 400 alkotása látható, a magyar és közép-európai design legfrissebb irányait bemutatva. Mellettük a kiállítás külön szekcióban idézi meg Borz Kováts Sándor, a 20. századi magyar formatervezés egyik kiemelkedő alakjának életművét, miközben zenei és táncművészeti performanszok, interaktív workshopok, szubjektív tárlatvezetések és szakmai beszélgetések is gazdagítják a programot.”

Borz Kováts Sándor pályafutásának idővonala a kiállításon

Ugyanakkor nem csak a helyszínen lehet megcsodálni a különleges tárgyakat. A 360DBP online oldalán bárki virtuális túra keretében is fedezheti a magyar és regionális tárgykultúrát. A 3D-felületen nemcsak szabadon bejárható a több mint 1000 négyzetméteres kiállítótér, hanem az egyes alkotások ismertető tábláira kattintva az érdeklődők közvetlenül a kiállítók oldalaira juthatnak, ahol további tartalmak, információk és kulisszatitkok várják őket.

További információk:

Budapest Design Week 

360 Design Budapest 

(Fotók: HFDA/Darkroom Production)

dizájn | MDDÜ | magyar divat es design ugynokseg | hfda | 360 Design Budapest | Budapest Design Week

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 23. számát!

Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom