Tavasztól közvetlenül is elrepülhetsz Budapestről ebbe a tüneményes francia városba

A Transavia France párizsi és lyoni járata mellett március 28-tól heti két alkalommal (hétfőnként és péntekenként) Nantes városa is újra elérhető lesz.

Ha már ott jársz, ne hagyd ki az egyik legizgalmasabb látványosságot, a Les Machines de l'Île parkot, amelyet Jules Verne és Leonardo da Vinci ihlettek. A különleges látványosság épp idén februárban nyitja meg újra kapuit - olvasható a Budapest Airport Facebook-posztjában.

Valaha nyüzsgő kikötőváros volt, később a francia hajóépítés egyik fellegvára, ám miután az utolsó hajógyárat is bezárták 1987-ben, a városnak új identitás után kellett néznie. Nantes új lelkének kialakításában hatalmas szerep jutott Jean Blaise színházi rendezőnek, az ő vezérletével ugyanis Nantes ma már egészen más, mint negyven évvel ezelőtt volt.

A 300 ezres bretange-i gyöngyszemet ma a kortárs képzőművészettel, a felsőoktatással és az innovatív szektorral lehet azonosítani: majd kirobban a kreatívenergiától, tulajdonképpen egy olyan városról beszélünk, amely outdoor kiállítótérként működik, mintha folyamatosan egy izgalmas kortárs performanszban sétálnánk.

A 2013-ban Nantes volt Európa zöld fővárosa, hiszen hosszú ideje komoly erőfeszítéseket tesznek a környezetvédelemért és a fenntarthatósági célok teljesítéséért. A Loire partján fekvő városban kirándulni is lehet, de aki kultúrára vágyik, ellátogathat Britanny hercegeinek középkori kastélyába is.

(Forrás: Budapest Airport, fotók: Pixabay)

budapest | nantes | járat | közvetlen | franciaország | repülés

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom