Budapesten olcsóbb a nyaralás, mint a Balatonnál

Nem mondunk újat azzal, hogy a járvány miatt az emberek többsége a belföldi nyaralás mellett döntött. A legnépszerűbb úti cél egyértelműen a Balaton, a legnagyobb veszteségeket pedig jelenleg Budapest szenvedi el. A főváros pont ezért sosem látott kedvezményekkel várja a turistákat, a szállodák és a szakmai szervezetek összefogásának eredményeként sokkal olcsóbb 2020-ban Budapesten nyaralni, mint a Balatonnál.

A Budapestre érkező turisták nyolcvankilenc százaléka általában külföldi, tizenegy százaléka pedig belföldi vendég. Most a lecsökkent külföldi forgalom miatt a budapesti szállodáknak a belföldi vendégek megszólítására kell koncentrálniuk. Az átlagos foglaltság a fővárosi szálláshelyeken jelenleg huszonkét és harminc százalék körüli, ezért valóban nem csoda, hogy Budapest számos csábító lehetőséggel és persze jó árakkal próbálja felkelteni a belföldi utazók figyelmét.

A szállodák és a szakmai szervezetek összefogása egyre csalogatóbb ajánlatokat eredményez, ilyen például az új Restart Budapest kártya, amellyel az idei év végéig rendkívül kedvező áron tudunk foglalni akár olyan szállodákba is, mint a Sofitel vagy a Danubius Hotel Helia. A kártya kiváltásával ráadásul ingyenes a tömegközlekedés, a hop-on hop-off szolgáltatás, illetve számos programlehetőség is. A kártyabirtokosok két főre, két éjszakára hatvanezer forintért foglalhatnak szállást ötcsillagos szállodában, háromcsillagosban pedig huszonnégyezer forintért kapják meg ugyanezt.

Féláron szállhatunk meg, kevesebb a sorbaállás Budapesten

„Az árak csökkenése elindult, különböző programokon keresztül számos kedvezmény elérhető. Ma egy budapesti városnézés összességében kevesebb anyagi ráfordítással jár, mint egy balatoni kikapcsolódás”

– mondta Belán Miklós, az Everguest alapítója egy belföldi vendégek megnyeréséről rendezett webinar kapcsán. A programon mások mellett Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke és Bogár Zoltán, a Danubius Zrt. központi üzletfejlesztési igazgatója is tanácsaival segítette a turizmus és a szállodaipar hazai szereplőit.

„A budapesti szálláshelyek az eddigi nyarakhoz képest jelenleg kevesebb mint féláron elérhetőek. Rengeteg magyar vendég van a városban ahhoz képest, amennyi korábban volt, főleg párok és családok. A budapesti szállodások közül már sokan elfogadják a SZÉP-kártyát és megjelentek a Szállás.hu-n is, ami eddig főleg a vidéki szálláshelyeken volt jellemző” – nyilatkozta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Belán Miklós úgy véli, a probléma nem az árakkal van, sokkal inkább a belföldi utazási szokásokba kellene most jobban beilleszteni a főváros látogatását.

„A belföldi utazások átlagos időtartama a balatoni régión kívül két-három nap. Budapest ugyanakkor számos rendkívüli látványossággal rendelkezik, szinte lehetetlen három nap alatt megismerni a várost. Most, hogy nincs sok külföldi turista, számos múzeum, épület és turisztikai attrakció sokkal kedvezményesebben és kevesebb sorbaállással érhető el.”

A szállodáknak is van még min dolgozniuk

Az Everguest célja, hogy Budapest a belföldi vendégek számára is vonzó legyen, ezért a cég webinarján alaposan kielemezték a szállodaipar helyzetét is. Mivel a budapesti hotelek eddig főként a külföldi közönségre számítottak, számos dolgon kell most változtatniuk.

„Míg korábban a szállást kereső külföldi turisták számára már eleve adott volt, hogy Budapestre jönnek, most a belföldi vendégeket kell arról meggyőzni, hogy itthon töltött kikapcsolódásuk helyszínéül a fővárost válasszák. Így központba került a budapesti kommunikációban a desztináció kiemelése. A magyar nyelvű, weboldalba épített foglalói motor és árkalkulációs lehetőség sokat dob a potenciális vendégek bizalmán. Emellett a fővárosi szállodáknak frissíteniük kell a weboldalukat, az online felületeiket naprakészen kell tartaniuk, és új csomagajánlatokkal kell előrukkolniuk. Egyes esetekben még magyar nyelvre is le kell fordítaniuk a teljes tartalmat” – mondta Belán Miklós.

A balatoni régió hasít

A külföldi nyaralások helyett hatalmas tömegek döntenek idén a belföldi pihenés mellett, ami meglátszik a vidéki szállodák foglaltsági adatain. A vidéki szállodák jelentős része emellett sokkal nagyobb belföldi vendégkörrel is rendelkezik, így őket kevésbé viseli meg ez az időszak.

„A balatoni régió hasít, nagyobb töltöttség és áremelkedés jellemzi az ottani szállodákat. Az ország többi pontjában változó a helyzet, azok a szállodák, amelyek kifejezetten céges rendezvényekre vagy a környékbeli országok turistáira voltak berendezkedve, kihívások elé néznek a következő időszakban”

– tette hozzá Belán Miklós.

Úgyhogy 2020-tól már nem meglepő módon újabb történelmi pillanatokat élhetünk meg: Budapest valóban olcsóbb lett idén nyáron, mint a Balaton.

Ez is érdekelhet:

Tényleg teljesen kivégezte a koronavírus a nagyvárosi nyaralást?

Nem mondjuk, hogy nagyon vágynánk már a világ nagyvárosaiba (de, iszonyúan), csak épp nagyon sok sebből vérzik jelenleg a történet. Körüljártuk, miért, mennyire és milyen súlyosak a sebesülések.

vidék | külföld | turizmus | covid-19 | magyarország

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom