Close
Történészek szerint az egyik legismertebb olasz étel valójában nem is olasz

Történészek szerint az egyik legismertebb olasz étel valójában nem is olasz

Egy folyamatos vitákat kiváltó fogásról állítják ezt.

A carbonaráról van szó, amelynek feltaláláshoz a jelek szerint az amerikaiaknak is van kevéske közük.

Pontosabban, nagyon is sok.

Az egész vita a Financial Times cikkével kezdődött, amely Alberto Grandiról, a Pármai Egyetem gasztronómia-professzoráról szólt, aki megkérdőjelezi bizonyos olasz ételek eredettörténetét.

– Az olasz konyha valójában inkább amerikai, mint olasz – kezdte mindjárt egy húsbavágó állítással, majd az Egyesült Államokba irányuló olasz kivándorlást említette meghatározó tényezőként. Grandi megjegyezte, hogy az első „kizárólag pizzát kínáló” pizzéria 1911-ben New Yorkban nyílt meg, nem pedig Nápolyban.

Bármennyire is nehéz lehet az olaszoknak lenyelni, a Financial Times idézte Luca Cesari ételtörténészt is, akinek a kutatásai alapján a pasta alla carbonara „egy Olaszországban született amerikai étel” volt a második világháború idején.

Sok történész elfogadja, hogy az ikonikus receptet Renato Gualandi séf 1944-ben alkotta meg, amikor a brit és az amerikai hadsereg tagjainak főzött.

Az ételhez az amerikaiaknál rendelkezésre álló „mesés szalonnát, nagyon jó tejszínt, némi sajtot és tojássárgáját” használt fel. – Az olasz zsenialitás és az amerikai erőforrások kombinációja volt – mondta Eleonora Cozzella, a The Perfect Carbonara: Origins and Evolutions of a Cult Dish című könyv szerzője a BBC-nek.

A carbonara első ismert receptje a Vittles and vice: An extraordinary guide to what’s cooking on Chicago’s Near North Side című könyvben jelent meg 1952-ben, és nem bukkant fel egyetlen olasz médiumban sem egészen 1954-ig, amikor is a La Cucina magazinban olvasható volt a recept.

Olaszországban okozott némi szemöldök-összeráncolást a sztori, a Colderetti néven ismert gazdaszövetség szerint a Grandihoz hasonló megjegyzések elbagatellizálják az ország étkezési hagyományait, a Financial Times cikkében leírtak pedig alapesetben mosolyra fakasztanák az olaszokat, ha nem rejtegetne aggasztó gazdasági és foglalkoztatási következményeket.

– Nem értem, miért támadnak ennyien, hiszen én nem az olasz ételek vagy termékek minőségét kérdőjelezem meg, hanem történelmileg rekonstruálom és filológiailag helyesbítem ezeknek az ételeknek a történetét – mondta Grandi a La Repubblicának.  – A tanulmányaimban rávilágítottam, hogy számos készítmény az elmúlt ötven-hatvan év történelméből, valamint az atlanti kultúrával történt fúzióból származtatható.

Míg néhány olasz kérdőre vonta Grandit a közösségi médiában, mások csak viccből tettek felháborító állításokat. „A bivalymozzarellát pedig Buffalo Bill találta fel” – írta például valaki a Twitteren.

Az idők folyamán az olaszok számos kimondatlan szabályt hoztak, amelyek egy része az étkezési idővel, az éttermi etikettel és a kávézási szokásokkal kapcsolatos. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat, amikkel érdemes tisztában lennünk.

(Forrás: Food and Wine, fotók: Getty Images)

 

carbonara | olasz | amerikai | történet | eredet

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

Ide érdemes elmenni a hétvégén igazán különleges indiai fogásokért

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram