Világsztárok, politikusok, luxusutazók várták már két éve ezt a pillanatot.
Kevés olyan épület van, amely jobban szimbolizálhatná a Côte d’Azur fényűző luxusát, mint a Carlton Cannes szálloda, mely több mint egy évszázada meghatározó eleme a francia Riviérának. A luxusutazók kedvenc hotelje most egy nagyszabású megújulást követően nyitja ki ismét a kapuit, hogy
minden eddiginél magasabb színvonalú szolgálatásokkal várja vendégeit.
Az 1913-ban megnyílt luxusszálloda elképesztő adottságokkal rendelkezik. Pazar homlokzata, elegáns enteriőrje mellett Cannes legnagyobb végtelenített medencéjével is felhívja magára a figyelmet. A hotel több zseniális filmben is feltűnt, a Cannes-i Filmfesztiválon világsztárok tucatjait fogadja, de
előszeretettel szállnak meg falai között politikusok, uralkodók és egyéb közjogi méltóságok is.
A két évig tartó megújulást Tristan Auer belsőépítész és Richard Lavelle építész vezényelte le. A projekt mind a háromszázharminckét szobára kiterjed, és harminchét új rezidenciát is kialakítottak benne.
Felfrissült a központi udvar és Cannes legnagyobb, napozóterasszal körülvett végtelenített medencéje is.
Ezen kívül új éttermeket és közösségi tereket alakítottaqk ki, köztük egy napfényes társalgót, amelyben az art deco belső terek kerülnek kontrasztba a modern bútorzattal.
(Forrás: Bosshunting, fotók: ihg.com)
carlton | cannes | cote d’azur | riviéra | francia riviéraHáromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain
Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!