Már a franciák is kevesebb pezsgőt isznak az infláció miatt. A statisztikai adatok szerint az országon belüli szállítmányok mennyisége közel négy évtizedes mélypontra süllyedtek.
A Bloomberg jelentése szerint a francia termelők tavaly kevesebb pezsgőt állítottak elő, mivel költségvetésük egyre növekvő részét kellett a rezsire fordítaniuk. Úgy tudni, az exportjuk 8,2 százalékkal esett vissza 2023-ban, a belföldi pezsgőszállítmányok mértéke pedig közel négy évtizedes mélypontra zuhant.
A franciák azonban nem mondtak le teljesen a pezsgőkről. Továbbra is ők a champagne-ok vezető fogyasztói.
Bár a gyártók kevesebb pezsgőt állítottak el tavaly, valójában kárpótolták magukat a veszteségekért, hiszen jóval magasabb áron kínálták azokat. Az adatok szerint a champagne értékesítése meghaladta a 2022-ben elért, 2,3 billiárd forintra tehető rekordösszeget.
A Veuve Clicquot, a Bollinger és a Lanson esetében megnőtt a kereslet a luxuspezsgők iránt, a csúcskategóriás alkoholpiac pedig tovább növekedhet idén.
A szakértők azonban arra számítanak, hogy a közeljövőben pezsgő-boom következhet be a világba és ismét a figyelem középpontjába kerülnek majd a különböző habzóborok. Várhatóan megnő majd a népszerűségük a spanyol és kaliforniai pezsgőknek is, így bizonyítva, hogy Champagne-on kívül is van élet.
(Forrás: RobbReport, fotók: Getty)
Veuve Clicquo | champagne | pezsgő
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Hatalmas nemzetközi sikert ért el egy magyar borászat
Kvíz: melyik ország desszertjei ezek az ínycsiklandó sütemények?
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
