Megkövült lávafolyóra tekint ez az elegánsan szép faház

Emellett egy fa nő ki a terasza közepéből, és minden évszak gyönyörűen áll neki.

Smiljan Radić építész tervezte ezt az üveg, fém és fa egyesüléséből összeálló, stílusos fekete faházat. A Prism House + Terrace Room névre keresztelt rezidencia Chilében épült, és a Llaima vulkán egyik kitörése utáni, megkövült lávafolyóra lehet rálátni a teraszáról – ahonnan egy fa nő ki.

Az otthon száznyolcvannégy négyzetméteres, és két részre osztja a terasza. Az építész egy korábbi munkának alapelveit ismétli ebben a házban, valamint a japán építész, Kazuo Shinohara 1974-es Prism House nevű munkáját is alapul veszi.

A végeredmény pedig egy „kényelmetlenül” geometrikus (nem mi mondtuk, hanem az építész), a hagyományosat a modernnel remekül keverő otthon, amelynek a téli hó, az őszi levelek és a tavaszi eső is ugyanolyan jól áll.

Ez is érdekelhet:

Sehol a világon nem állhat ez a különös ház, csakis ebben az erdőben

Nincs négy méter széles, cserébe elképesztően hosszú, egy afrikai erdő szívébe ékelték, és olyan egyedi, hogy még hasonlót sem láttunk.

(Fotók: Cristobal Palma)

chile | megkövült | építészet | dizájn | terasz

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom