A Deloitte arra kérte az olaszokat, hogy próbálják meghatározni a Colosseum társadalmi értékét.
A Colosseum a világ egyik legismertebb építménye, amelyről eddig azt hittük, felbecsülhetetlen értéke van. A Deloitte azonban nemrégiben közzétett egy jelentést, amiben mégis árcédulával látták el az ókori Róma ikonikus örökségét.
Hetvenhét milliárd euróra lőtték be, ami átszámolva több mint harmincegyezer milliárd forintra tehető.
Ezt a hihetetlen értéket nemcsak az olaszok érzékelik, hanem a turisták milliói is, akik évről évre felkeresik a Flavius-amfiteátrumot. Az összeget nem a jegyeladásokból, a látogatók számából és a turisztikai vonzerő helyi vállalkozásokra kifejtett gazdasági hatásából számították ki.
A Deloitte ehelyett megkérdezte az olaszokat, hogy
mekkora összeget lennének hajlandóak kifizetni az amfiteátrum megőrzésére,
még akkor is, ha nem használnák azt közvetlenül, esetleg még közvetetten sem profitálnának belőle.
A rómaiak átlagosan ötvenkilenc eurót, azaz huszonnégyezer forintot lennének hajlandók kifizetni. A válaszadók több mint kilencven százaléka szerint pedig
az emlékművet „minden körülmények között” meg kell őrizni, még akkor is, ha ez állampolgári hozzájárulást igényel.
A tanulmány szerzői rámutattak arra is, hogy a Colosseum társadalmi értéke részben annak köszönhető, hogy egy egyedülálló és csodálatos ikonikus helyszín, aminek Olaszország számára hatalmas a szimbolikus jelentősége.
A Colosseum időszámításunk előtt 80-ban készült el, és továbbra is a világ legnagyobb amfiteátruma. Évente több mint hétmillió látogatót vonzott a járvány előtt, és mintegy 1,39 milliárd euróval járul hozzá Olaszország GDP-jéhez.
(Forrás: RobbReport, fotók: Getty Images)
kutatás | deloitte | colosseum | felmérés | róma | társadalmi érték
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!