Milyen volt régen Concorde-dal repülni?

Az ikonikus Concorde-ot a "jövő repülőgépeként" hirdették, ám nem lett az.

Huszonhét éven éven át talán a legkülönösebb (sőt, a legkedveltebb) utasszállító repülőgépnek számított, de története során számos probléma kísérte, melyek miatt kivonták a forgalomból. Végül nem is pótolták.

Mostanság viszont komoly tervek kerültek elő újabb  szuperszonikus repülőgépek legyártására, sőt a United légitársaság tizenöt darabra adott is le megrendelést, remélve, hogy 2029-re már repülhetnek velük.

Minden felcsendülő fanfár ellenére a 2200 km/órás sebességgel hasító Concorde annak idején nem volt egy különösebben kényelmes repülőgép.

Az utasok többet fizettek a jegyért, mintha egy hagyományos járat első osztályáért csengettek volna ki pénzt, csupán azért a kiváltságért, hogy néhány órát spóroljanak a repülési időből (a Concorde 1996-ban felállított rekordja máig a legjelentősebb: 2 óra 52 perc alatt tette meg a London-New York távot).

Státuszszimbólum

"A légiutas-kísérők imádtak rajta dolgozni, az utasok is szerettek vele repülni. Az ember tudatában volt annak, hogy egy nagyon kis csoporthoz tartozik, melynek tagjai kiváltságosnak érezték magukat azzal, hogy a Concorde-on utazhatnak" – mondta az ötszörös Concorde-utas Richard Quest, a CNN híres riportere.

Maga a gép kicsinek számított a mindössze száz ülőhelyével. A nagy, kényelmes ülés helyett irodai székekhez hasonló szűk ülésen szenvedték végig az utasok a távot, általában egy zajos kabinban és hát az ablakok sem tartoztak a méretes kategóriába. A törzs belseje körülbelül két és fél méter széles volt, a repülőgépet pedig két részre osztották, melyet középen a mosdó választott el.

Érdekesség, hogy bár a két szekció gyakorlatilag ugyanúgy nézett ki, az egyiket első osztályként, a másikat business class-ként hirdették.

Elég sokan fizettek azért, hogy a státuszszimbólumnak mondható első szekcióban ülhessenek, ahol az ételek minősége és a felszolgálás stílusa is a prémium szintet képviselte. Az utasok gyakran aláírt igazolást kaptak repülésük bizonyítékaként, amivel később ismerőseik körében büszkélkedhettek.

Felemelkedés és bukás

A szuperszonikus korszak hajnala közvetlenül a második világháború befejezése után, 1947. október 14-ére datálódik. Ezen a napon Chuck Yeager a Mojave-sivatag fölött egy rakétameghajtású kísérleti Bell X-1-essel vízszintes repülésben átlépte a hangsebességet – ő volt az első az emberiség történetében, aki ilyet tett.

1961-ben aztán az első utasszállító repülőgépnek (egy Douglas DC-8-asnak) is sikerült hasonló bravúrt bemutatnia egy tesztrepülésen. Az első menetrendszerű Concorde-járatot az Air France és a British Airways indította 1976. január 21-én.

A fülsiketítő hangrobbanás hatásai miatt a Concorde nem repülhetett szárazföld fölött, ezért többnyire csak transzatlanti útvonalakon közlekedett. Az utazóközönség mégis imádta.

A New York Times szerint a Concorde-jegyek fejenként körülbelül hat-hétezer dollárba kerültek és ugyan a fedélzeti körülmények szűkösek és zajosak voltak, a pezsgővel és kaviárral kiegészítve fényűzőnek számítottak.

A repülőgép kifejlesztése a brit és a francia kormánynak egyaránt jelentős anyagi terhet jelentett, de a British Airways számára nagy bevételt hozott szolgálati ideje alatt. A 2000-es Concorde-katasztrófa, a 2001. szeptember 11-ei terrortámadások és több más kedvezőtlen tényező miatt 2003. október 24-én végül kivonták a forgalomból.

A másik Concorde

Az első szuperszonikus utasszállító repülőgép valójában nem is a Concorde, hanem a szovjet Tupoljev TU-144 volt. A prototípus két hónappal a Concorde bemutatását megelőzően, 1968-ban hajtotta végre debütáló repülését, aztán négy hónappal a nyugati csoda előtt szuperszonikus sebességre váltott.

A Concorde-hoz hasonló formájú szovjet repülőgép azonban még a riválisánál is több problémával küzdött. Az oroszországi Voronyezsben tizenhat darabot építettek csupán belőle; a TU-144-es csak 102 kereskedelmi járatot indított, ezek közül mindössze 55-ben szállított utasokat. Két TU-144-es zuhant le.

Rövid ideig az Aeroflotnál utasszállítóként állt szolgálatban Moszkva és a kazahsztáni Almaty között közlekedve, majd három év elteltével kivonták a forgalomból. Ezt követően teherszállító repülőgépként használták, mígnem a programot 1983-ban – jóval a Concorde előtt – leállították.

A szuperszonikus utazás jövője

Kivonása óta nem emelkedett az égbe szuperszonikus utasszállító repülőgép, de a Concorde 2.0 lehetősége már a forgalomból való távozásakor is felvetődött.

A mérnökök ma már keményen dolgoznak a Concorde utódjának tesztelésén és finomhangolásán – virtuális környezetben. A United rendelt is párat a futurisztikus repülőgépből, noha valójában még egyiket sem tesztelték. Hogy az új gép mennyivel lesz kényelmesebb, megfizethetőbb és csendesebb, azt csak később fogjuk megtudni.

A Boom Supersonic vezérigazgatója, Blake Scholl hosszú távú elképzelései szerint egyébként négy órán belül fillérekért (száz dollárért) bárhová elrepülhetünk majd vele a világon. Ha ez valaha is megvalósul, akkor a repülés valóban mindenkié lesz, nem csupán a gazdag elité.

Lehet, hogy bő tíz év múlva már olyan személyszállító repülőgépekkel fogunk Londonból New Yorkba repülni, amelyek egy negyedik generációs harci gépre hajaznak majd – és nemcsak a külsőségek terén, hanem mondjuk sebességtartományban is. Ebben az irányban szeretne a Boom Superosonic úttörő lenni, amely 2029-ben állítaná szolgálatba az Overture-t – ez a gép lehet majd az első olyan utasszállító a Concorde óta, amely gyorsabb a hangnál.

(Forrás: The Travel, Wikipedia, fotók: Getty Images, Boom Supersonic)

 

nagy sztori | hangsebesség | concorde | repülő | szuperszonikus