Egy Phu Quoc és Poznań között közlekedő charterjárat eredetileg csupán rövid technikai megállót tervezett Dubajban február 28-án.
A vietnámi üdülőszigetről induló gépnek tankolás miatt kellett leszállnia az Egyesült Arab Emírségekben, az útvonalterv szerint pedig egy rövid várakozás után folytatták volna útjukat Lengyelország felé.
A köztes megállóból azonban kényszerű veszteglés lett, ugyanis éppen a tankolás ideje alatt lépett életbe a közel-keleti konfliktus miatt a légtérzár.
A fedélzeten tartózkodó utasok és a személyzet így több mint hatvan órára Dubajban rekedt.
A járat végül csak napokkal később, március 3-án kapott engedélyt az indulásra - szúrta ki a Flightradar24.
Ahogyan azt a Roadster korábban már megírta, március 2-án korlátozott számú járat elindításáról döntött az Emirates, miután feburár 28-án a közel-keleti konfliktus miatt légtérzár lépett életbe. Az első járat Mumbaiba repült és több mint százezren követték figyelemmel az útját. Mindeközben bezuhantak a légitársaságok részvényei is. Mint arról beszámoltunk, a befektetők attól tartanak, hogy a légtérzárak, az útvonal-módosítások és az emelkedő üzemanyagárak tartósan rontják majd a szektor kilátásait, ráadásul éppen akkor, amikor a turizmus a járvány utáni években újra stabil pályára állt.
(Fotó: Getty, illusztráció)
közel-kelet | dubaj | háború | járat | légtérzár
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A Concorde ehhez képest egy csiga volt: hiperszonikus repülő készül, ami felfoghatatlan sebességgel repülne
Egy szakértő szerint ez a legrosszabb dolog, amit csak tehetünk a szállodai bejelentkezéskor
Így vészelheted át a repülőutat hiszti nélkül - pszichológus adott tanácsokat a kisgyerekes családoknak
5+1 hely, ahová a hőség és a tömeg elől is elmenekülhetünk
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!