Prága déli szomszédságában, a Sázava-folyó feletti sziklás lejtő szélén áll egy, a 20. század elején épített ház. Bár az épületet 2010-ben alaposan felújították, mostanra világossá vált, hogy egy komolyabb bővítés is szükséges. Ezt pedig különleges módon oldották meg.
Miután a megbízó igényeinek már nem felelt meg a ház mérete, felkereste a päivä architekti irodát. Mindenekelőtt
egy nyitott, stúdiószerű tér létrehozását kérte a kreatív tevékenységei számára, sok fénnyel, és egy külön hálórésszel és fürdőszobával kiegészítve.
Megőrizték a telek öreg fáit, ahogy a ház kertjéből a Sázava-völgyre és a Medník település háztetőire nyíló kilátást is.
A bővítmény egy szabadon álló épület lett az erdő és a kert határán, amelyet egy fedett terasz köt össze az eredeti házzal. A teraszba beépítették az épület közvetlen közelében álló öreg tölgyfát, a kert felé pedig fedett sétányt terveztek.
Mindezen megoldások erősen emlékeztetnek a tavaly Pritzker-díjat kapó japán építész, Jamamoto Riken egyik korai tervére, az 1977-ben épült Jamakava villára, amelynek minden helyisége külön térbe került, de egyetlen, hatalmas tető alá, így minden közlekedés a szabadban, de az időjárástól védve történik.
Ennek az épületnek is hasonlóan nyitott a bővítménye, ráadásul a természetre, a völgy felé. A műterembe egy egyszerű függőgalériát illesztettek, a bővítmény morfológiája pedig követi a meglévő házat, amelynek immár a 159 m²-es beépített területéből 72 m² a hasznos alapterület.
(Forrás: paiva.cz, fotók: Radek Úlehla)
családi ház | csehország | Jamamoto Riken | otthon | prága | dizján
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A Suttogó Kövek birtok Kalifornia szívében, harmóniában a természettel
Ház medencével, tökélyre csiszolt minimalizmussal
Szakadj ki a betonrengetegből: Mutatjuk az ország 5 legszebb erdei kabinját a tökéletes elvonuláshoz
Jobb bele sem gondolni, mi volt ez az épület korábban
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!



