Csődbe ment a 270 éves fogadó, ami 1755 óta várta a vendégeket a Rajna partján

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Németország egyik legrégebbi fogadója, a Bonn Plittersdorf kerületében található Schaumburger Hof alapítása után több mint kétszázhetven évvel csődöt jelentett és bezárt a Bild című újság jelentése szerint.

A csődöt a koronavírus-járvány, az emelkedő minimálbér és a magas energiaárak okozták.

A fogadó története 1755. március 31-én kezdődött. Egy akkori szőlősgazdának az az ötlete támadt, hogy nagy lóistállókat építsen a Rajna partján álló kocsmája mellé. Az elképzelés sikeresnek bizonyult, és

egyre népszerűbb lett, kezdetben különösen a vontatók körében, akik lovakkal húzták a hajókat a folyón fölfelé.

A fogadóban számos ismert ember megfordult, így például a híres német filozófus, Friedrich Nietzsche, valamint a földrajztudós, természettudós és felfedező, Alexander von Humboldt. Heinrich Heine is itt szállt meg, aki lelkesen írt a "hársfákkal szegélyezett teraszról."

1948 szeptember 5-én itt ülésezett az a tanács, amely megfogalmazta a Német Szövetségi Köztársaság alaptörvényét, amelyet nyolc hónappal később fogadtak el.

Miután a szövetségi kormány Berlinbe költözött, az észak-rajna-vesztfáliai épület több évre bezárt, amíg magánbefektetők a 2000-es években újra megnyitották.

(Forrás: MTI, fotók: Schaumburger Hof Facebook oldala)

fogadó | rajna | kocsma | Németország | étterem

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 23. számát!

Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom