Egyelőre csak az Egyesült Államokban.
Az amerikai Közlekedési Minisztérium (DOT) javaslata értelmében a légitársaságok kötelesek lennének visszatéríteni a feladott poggyászok után fizetendő díjakat, amennyiben a csomagokat nem kapják meg időben az utasok.
A javaslat továbbá más extrák, például a wifi-hozzáférés díjának visszatérítését is előírná, ha a légitársaság nem biztosítja a szolgáltatást az utazás ideje alatt.
A jelenlegi szabályok csupán akkor írják elő a visszatérítést, ha a poggyászok elvesznek, bár a légitársaságoknak kártalanítaniuk kellene az utasokat a késve megkapott poggyászok következtében előforduló észszerű járulékos költségekért is.
A javaslat szerint a légitársaságok kötelesek lennének visszatérítést fizetni, ha a késés belföldi járat esetén meghaladja a leszállásától számított tizenkét órát, nemzetközi járat esetében pedig az érkezésétől számított huszonöt órát.
Amerikában tavaly több mint százezer panasz érkezett a légitársaságok szolgáltatásaira, sokan például azt állították, hogy a társaságok adott esetben megtagadták a visszatérítést. A DOT a következő napokban dolgozza ki az indítványt, az esetleges új szabályzat leghamarabb jövő nyáron léphet életbe.
(Forrás: Matadornetwork, fotók: Getty Images, Pixabay)
repülőtér | repülés | kárpótlás | usa | költségtérítés | csomag
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!