A 3XN és az SLA építésziroda egy különleges klímaközpontot álmodott meg a dániai Lemvigben, amelynek hullámos, fából készült homlokzata a kikötőváros hajóépítési történetének is emléket állít.
A Klimatorium Dánia nemzetközi klímaközpontja, melyet Lemvig kikötőjében hoztak létre. Az SLA tájépítészei elsősorban a projekt tereprendezési feladatában vettek részt, mely magában foglalta a városi árvízvédelmet. A 3XN építésziroda pedig az épület megalkotásáért felelt.
A tervezők célja az volt, hogy az épület első ránézésre is egyértelműen kifejezze a laikusok számára is fő funkcióját, így megidézze az éghajlatok sajátosságait, a klímaválsággal járó viharokat, ugyanakkor szimbolizálja is a város hajógyártás terén szerzett évszázados örökségét.
A Klimatorium építészeti koncepciója során az egyszerűségre összpontosítottak. A fa, beton és acél használatával rusztikus, mégis kortárs látványt sikerült megalkotniuk.
Az épület fő szimbóluma a homlokzatban kialakított hullám, amely a város kikötőjét jeleníti meg, miközben identitást is kölcsönöz az épületnek. Növeli a kohéziós erőt, az eggyé tartozás érzését, így a helyiek egyik fontos találkozóhelyévé is válhat. Az ívelt formában fa lépcsősorokat alakítottak ki, amelyek padként is használhatók tovább erősítve a közösségi tér jellegét.
A földszinti homlokzat üvegezettségének köszönhetően az épület barátságos hangulatot áraszt, másrészről csodálatos kilátást biztosít a kikötőre.
A belső tereket funkcionálisan alakították ki, különböző méretű irodákat, tárgyalótermeket, közös helyiségeket és egy mindenki számára nyitva álló kávézót és kiállító teret is létesítettek benne.
(Fotók: Adam Mork)
klímavédelem | dizájn | építészet | kortárs | Dánia
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!