Close
Százból kilencvenhét: Kreinbacher pezsgő is tarolt a világ legnagyobb borversenyén

Százból kilencvenhét: Kreinbacher pezsgő is tarolt a világ legnagyobb borversenyén

Boros körökben izgalmas nap a mai: közzétették a Decanter World Wine Awards, azaz világ egyik legnagyobb és legnívósabb borversenyének díjazottait. Magyarként is van minek örülni.

Az egyik legnagyobb és legrangosabb nemzetközi megmérettetésre 61 országból összesen 16 903 bor és pezsgő érkezett. A borokat 275 szakértő, köztük 59 MW (Master of Wine) és 25 Master Sommelier értékelte még május elején, az eredmények viszont csak most lettek nyilvánosak.

A százpontos rendszerben kilencvenöt pont feletti boroknak ítélnek oda aranyérmet, ezután újrakóstolva őket kerülnek ki a platinaérmes borok és pezsgők: így kapta a rangos elismerést a tavaly 95 pontos Kreinbacher Prestige Brut idén 97 ponttal, a 2016-os Figula Köves, a 2016-os Mad Wine – korábbi Szent Tamás Pincészet – Mád Late Harvest és a 2013-as Sauska 6 puttonyos aszú mellett.

A pezsgők között egyébként mindössze tizenegy platina született a világon, olyan nevekkel, mint a Charles Heidsieck Blanc des Millénaires vagy a Piper-Heidsiech Vintage Brut 2008, utóbbi ráadásul Rare Millésime 2002 prestige cuvée-jével a Best in Show díjat is bezsebelte – ez már tényleg a csúcsok csúcsa.

Ezen felül is büszkék lehetünk a magyar borokra, hiszen négy tokaji borászat – a Gróf Degenfeld, a Holdvölgy, Orosz Gábor és a Zombory Pince – egy-egy tétele aranyérmet nyert, de számos ezüsttel és bronzzal is gazdagodtunk.

Bravó!

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Gyana Dániel, Kreinbacher Birtok)

borászat | pince | bor | kreinbacher | aszú

FOLYTASD EZZEL

Hét ország, hét fantasztikus karácsonyi étel

Egészen különleges koktélok hódították meg a világ legjobb bárjait 2022-ben

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!
Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram