Somlói hedonizmus – Kipróbáltuk, milyen a Kreinbacher-élmény

Mielőtt a Bëlga 2008-ban a mátrai chardonnay-t dalba foglalta volna, alig-alig létezett egyetemes boros megmondás tokaji vagy "somlai" nélkül. Most, hogy több napot töltöttünk a somlói Kreinbacher Birtokon, az ország egyik legmodernebb borászatában, tökéletesen értjük a miérteket.

"A somlói borban a magyar legnemesebb tulajdonságai élnek: keleti bölcsesség, nyugati műveltség. Van benne Ázsia nyugalmából és Európa kíváncsiságából. Ez a legszerencsésebb keverés borban és emberben." – írta Márai.

Tokaj vagy Somló? Állítólag annak idején, bő tizenöt évvel ezelőtt Kreinbacher József fejében is ez a két borvidék motoszkált, mint épülő birtokának lehetséges helyszíne. Végül a nem egészen 600 hektáros, kiaknázatlan Somló lett a befutó.

2002-ben lassú, csendes, ám annál jelentősebb építkezés kezdődött. Szőlőket telepítettek újra, utakat újítottak fel, támfalakat építettek, karaktert és szinte felfoghatatlan fejlődést hoztak a borvidékre.

Bár a régi birtokközpont mind a mai napig gyönyörű, elérkezett a pont, amikor a további fejlődéshez bővíteni kellett. Így született 2011-ben – részben támogatásból, részben saját tőkéből – új bor- és pezsgőpincészet, majd 2015-ben bisztró és dizájnszállás, amelyek a maguk nemében tökéletesen egyedülállóak.

Persze, ez esetben sokkal többről van szó, mint néhány kipofozott somlói présház összekapcsolásáról. Az építőipari vállalkozó Kreinbacher József az Ybl- és Prima-díjas építész tervezőt, Ekler Dezsőt, és a már számos korábbi, sikeres projektben közreműködő Kása Zsoltot kérte fel az új birtok fejlesztésére.

A végeredmény egy teljesen új, modern, a hegy tetejéről lávafolyamot mintázó, funkcionális épületegyüttes, hatalmas üvegfelületekkel, óriási terekkel, és minden feltétellel, ami egy komoly, korszerű borászathoz szükséges.

Az éveken át tartó építkezés csodálókat és ellenzőket is szült. Ma már nehéz lenne vitatni, hogy Somló fejlődésében mekkora érdeme van a birtok fejlesztésének, ahogy azt is, hogy a kissé rideg és monumentális komplexumot a belső terek melegsége tökéletesen ellensúlyozza.

Merthogy a modern külsőhöz nem a letisztult és divatos skandináv dizájnvonalat, hanem minden részletében kidolgozott, autentikusan somlói enteriőrt álmodott az Év belsőépítésze díjjal is kitüntetett Biva Inspiration, azaz Lőrincz Szilvia és Mikics András.

Így készült bárszék két régi traktorülésből, asztal menetes kosárprésekre hajazó lábazattal, tükör avitt ablakkeretekből, és installáció a dizájnszobák franciaágyai felett hordók abroncsaiból. Somló régi hangulata mindenhol visszaköszön – kivéve a borászatban. Nem ismernek kompromisszumot, ha a borok tisztasága a tét.

Kifinomult borkészítő és pezsgőforradalmár

Ha lenne a birtoknak névjegykártyája, akár ez a titulus is állhatna rajta. A már említett 2011-es év sok szempontból fordulópontot jelentett. Nem csak az ultramodern feldolgozó és pince készült el, hanem a csendes borok stílusa is újrafogalmazódott: a Tornai pincészettől újonnan átigazolt borásszal, Várszegi Györggyel nagy egyetértésben tiszta, elegáns borokat akartak készíteni.

A stílusba bele lehet kötni, de arra törekszünk, hogy a borok minőségébe soha ne lehessen – vallja Gyuri.

Bár néhány évig még futottak a St. Ilona néven is palackba került, sokszor súlyosabb, alkoholosabb borok, mára a koncepció letisztult.

Csak furmint, olaszrizling, hárslevelű, juhfark és tramini, bombabiztos házasítások és selection borok, kizárólag a legjobb évjáratokból. Na, meg egy vörös, a syrah, aminek kiderült, hogy piszkosul jól áll Somló.

De még mindig nem értünk a sor végére, ha 2011 kivételességét taglaljuk. Akkor volt ugyanis az első pezsgőszüret, Christian Forget champagne-i pezsgőmester közreműködésével. Azóta már azt is tudjuk, hogy a somlói furmint tökéletes alapanyag, és a belőle készített pezsgő világszám: a pezsgők Oscarjának nevezett CSWWC-ről (Champagne and Sparkling Wine World Championships) két arannyal, a Decanter World Wine Awardsról 95 ponttal és ‘Platinum – Best Hungarian Sparkling’ díjjal jöttek haza.

Aki ma Kreinbacher pezsgőt kóstol, szinte champagne-élményt kap, harmadáron. Ehhez azonban komoly beruházásokra és szakértelemre volt szükség.

A pezsgőkhöz használt élesztőket például egyenesen Champagne-ból hozták, ahogy a különleges Coquard prést is francia mintára szerezték be, mint a minőségi pezsgő egyik alapfeltétele. Ezernyi apró, de annál érzékenyebb mozzanat és eljárás, néhány csúcstechnológiás gép és egy jó csapat – valahogy így foglalható össze a sikerrecept Kreinbacheréknál.

A Kreinbacher mára negyvenhárom hektáros birtokká nőtt – a csendes borok száz százalékban ezekről a területekről születnek. És hiába a nagy lépték, a tudatosság és a felelős gazdálkodás kicsit sem csorbult. Egy évtizede ugyanis, hogy elkezdtek átállni az ökológiai szőlőművelésre, mellőzik a gyomirtókat és a felszívódó szereket.

A borok nagy része – a csavarzáras tételek – egész fürtös préselésen mennek keresztül és irányítottan, míg a selection borok bogyózás után préselve spontán erjednek a pincében, a hordóhasználat pedig különösen óvatos – a terroiron és Somló könnyen felismerhető sós, ásványos karakterén van a hangsúly. Az alapboroknál legfeljebb csak fűszerként használnak hordót, és sokat kísérleteznek külföldi és magyar gyártmányokkal egyaránt. Így aztán már évek óta dolgoznak francia Seguin Moreau és Damy, valamint magyar akáchordókkal bizonyos fajtáknál.

A pezsgők esetében már sokkal nehezebb dolguk van – és nem csak azért, mert bizonyos fajták, mint a chardonnay és a pinot noir nem jellemzőek a borvidéken. Egész egyszerűen akkorára nőtt a kereslet, hogy hiába dolgoznak együtt borászokkal más borvidékeken – chardonnay például a Légli birtokról, pinot noir Pannonhalmáról és Etyekről is érkezik –, így is megesik, hogy hónapokra kiürül a pezsgőkészlet.

Persze ebben a szigorú szabályok is szerepet játszanak: minimum 18 hónap palackos érlelést követően lehet degorzsálni – azaz seprőteleníteni – az itt készült pezsgőket, de nem ritka, hogy akár ötven-hatvan hónapot is seprőn töltenek a másoderjedt borok a palackban.

Kortárs bisztró, magyaros beütéssel. Talán így jellemezhető legjobban a Kreinbacher Birtok étterme. Toldi József séf a nyitás óta viszi a konyhát, és ahogy a boroknál, úgy itt is egyre magasabbra kerül a léc.

Az alapanyagoknál a szezonálison van a hangsúly, és törekszenek minél többet a környékről beszerezni – de aki egy kicsit is dolgozott már vendéglátásban, tudja, hogy ez kőkemény meló. Ennek ellenére a birtokkonyhán három-négy beszállító helyett – ami a könnyebb út lenne – tizennéggyel dolgoznak. Érkezik például szibériai tokhal (füstölten is!) a zalacsányi Panarini Halháztól, mangalica- és szürkemarha-kolbász egy sárvári családi üzemből, szarvashús egy közeli vadásztársaság mellett található vadhúsüzemből.

Toldi József séf változatos bisztrókonyhát visz a birtokon

De vannak alapanyagok, amelyek Franciaországból érkeznek, például a tejszín és a vaj, ami szinte olcsóbb is, mint itthon, és minőségileg nem lehet összehasonlítani. A zöldség-gyümölcs az egyedüli sötét folt, a következő komoly lépés épp ezért egy saját üvegház lehetne, de az egy komolyabb beruházás. Addig viszont remek játszóteret kínál a konyha mellett kialakított fűszerkert, amiben naponta kétszer, ebéd és vacsora előtt szüretelnek.

A bisztró főleg a szobák vendégeinek készült, de egyre több a céges rendezvény és esküvő is. Az étlap meglehetősen szűk, viszont folyamatosan változik a zöldségszezonnak megfelelően. Két előétel, két leves (az egyik napi ajánlat), négy főétel és két desszert (az egyik szintén naponta változó) alkotja a kínálatot.

Bár a kreativitás és a kísérletező kedv töretlen, jól látszik, hogy minden étlapra kellenek klasszikusok: a nyár slágerei a rántott borjú krumplisalátával, és a tépett malacburger voltak.

Az a'la carte megnyerő fogásain – mint a tokhal, a vargánya cappuccino, a mangalicaszűz, vagy a császármorzsa – túl a szállóvendégek a félpanzióval ötfogásos vacsoramenüt kapnak, borsorral. És ami a legfontosabb, hogy itt nem elcsalt öt fogásról van szó, hanem egy komplett, bőséges menüről, ami napról napra változik.

Jelenleg nyolcfős a konyhai csapat, a szakmai alázat már az ételekben érződik:

Egy kollégánk épp a Mák bisztróban volt stázsolni, de megyünk az Arany Kaviárba és a tatai Platánba is. Folyamatosan kóstolunk és inspiráljuk egymást – mondja Józsi, aki nemrég a MOME tálalásdizájn tanfolyamát is elvégezte.

Cipész a kaptafánál, borászat a boroknál

Régóta tudjuk, hogy a borkóstolók és pincetúrák legnagyobb vesztesei a sofőrök. Az új birtokközpontban az étterem mellé szobákat is terveztek, viszont ha valamihez, a szállás szolgáltatáshoz még a Kreinbacher Birtok nívós szakmai csapatának sem volt tapasztalata és know-how-ja. Éppen ezért kerestek üzemeltető partnert a dizájnszobák kiadásához. A megoldást az Accent Hotels csapata szállította, akik már tudták, hogy kell stílusos borhotelt csinálni, hiszen egy ideig ők üzemeltették a tokaji Andrássy Rezidenciát is.

Most, körülbelül két évvel az indulás után elmondható, hogy a hétvégi időszakok hetekkel előre betelnek, és nem csak a borturizusban népszerű őszi-tavaszi időszakok, hanem a nyári napok is egyre keresettebbek. De talán ennél a pontnál érdemes kicsit visszakanyarodni a belső dizájnhoz is.

A szobák kialakítása ugyanis legalább olyan precíz, aprólékos és igényes, mint amit a borászatban tapasztaltunk. Szinte minden egyedi gyártású és tökéletesen személyre szabott. A pezsgők cimkéjén is megjelenő hóvirág a szőnyegek és párnák kicsi fémbilétáján köszön vissza, a rusztikus bútorokat három hazai gyártó – Balaton Bútor, Árkossy Bútor Kft., Horváth és Társa Mór Kft. – készítette.

Hogy milyen részletekbe menően igényes a hely, talán semmi sem mutatja jobban a régi mértékegységekkel tematizált szobáknál, és a külön a birtok szobáiba gyártott szappanoknál és illatoknál.

De ha tovább szeretnénk folytatni a sort, az itt használt poharat is említhetnénk, amit a közeli Halimbán gyártanak, kimondottan a Kreinbacher Birtoknak.

Ahogy jártuk az ültetvényeket és a birtok épületeit, mindenkitől folyamatosan anekdotákat hallottunk Kreinbacher Józsefről. Sokan emlegették a különleges burgundikat és champagne-okat, amiket a pincéjéből előhúzva kibont és megmutat a csapatnak, de meséltek komoly gasztrotúrákról is, Michelin-csillagos éttermekkel tűzdelve. Az üzenete azonban minden történetnek ugyanaz: merjünk nagyot álmodni!

És akkor megértettük, hogy tud egy szakmailag felkészült csapat ilyen inspiráló közeget és minőségi termékeket készíteni.

(Fotók: Gyana Dániel)

nagy sztori | dizájn | borászat | év belsőépítésze | kreinbacher

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom