Megrázó videók kerültek nyilvánosságra arról, ahogy támadás ér civil célpontokat a Közel-Keleten.
Drón csapódott Bahreinben egy toronyházba, néhány órával azután, hogy a térségben található amerikai haditengerészeti bázist is támadás érte.
NEW: Strikes reported in Bahrain. pic.twitter.com/BvWAjPxeky
— Clash Report (@clashreport) February 28, 2026
A közösségi médiában terjedő felvételeken jól látható, hogy hatalmas tűzgömb keletkezik az épület felső szintjeinél és törmelék hullik az utcára.
Egyelőre nem ismert, hogy a bahreini támadásnak vannak-e áldozatai vagy sérültjei.
Ahogyan azt a Roadster is megírta, Dubajban a Palm Island-en a turisták körében rendkívül népszerű Fairmont Hotelbe csapódott egy iráni drón. A videón látszik a becsapódás pillanata és az is, ahogyan nemsokkal később az épület kigyullad és sűrű füst emelkedik az ég felé.
A dubaji médiairoda tájékoztatása szerint a támadásban négy ember megsérült.
Korábban írtuk, hogy a Közel-Keleti konfliktus miatt több ország légterét lezárták, a légitársaságok sorra jelentik be járataik felfüggesztését, illetve törlését. A külügyminisztérium pedig fontos kéréseket fogalmazott meg azokhoz, akik jelenleg Izraelben és Iránban tartózkodnak.
(Fotó: Getty)
légicsapás | rakéta | bahrein | háború | közel-kelet | dubaj
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Erre gondolnak valójában a légiutas-kísérők, amikor azt mondják, kék szoba
Az 5 leggyakoribb hiba, amit az olcsó repülőjegyek foglalásakor el lehet követni
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!