A belga hatóságok szeptembertől fokozzák az elektromos rollereket árusító webáruházak és üzletek ellenőrzését annak érdekében, hogy a forgalmazott járművek megfeleljenek a biztonsági előírásoknak, miután ugrásszerűen megnőtt a balesetek száma az országban.
A belga közlekedésbiztonsági intézet (Vias) statisztikái szerint Belgiumban az év első három hónapjában hatvankét százalékkal nőtt az elektromos rollerekkel kapcsolatos, személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma a tavalyi év azonos időszakához képest.
A rendőrség január és március között összesen négyszázhetven ilyen balesetet regisztrált, ami napi átlagban öt esetet jelent. Egy évvel korábban kettőszázkilencvenegy balesetet jegyeztek fel.
A Vias szerint a növekedést részben az magyarázza, hogy egyre többen vásárolnak saját rollert. A szervezet ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy bizonyos, főként kínai gyártmányú modellek komoly biztonsági kockázatot jelentenek, mivel
könnyedén túllépik a huszonöt km/órás sebességhatárt, egyes esetekben akár a száz km/órát is elérhetik.
Rob Beenders fogyasztóvédelmi miniszter erre reagálva bejelentette: szeptembertől fokozzák a belga forgalmazók ellenőrzését. Emellett Belgium
uniós szinten is kezdeményezni fogja a túl gyorsnak ítélt modellek forgalmazásának betiltását.
Ha egy eszközt, amelyet itt betiltunk, de máshol szabadon árulnak, továbbra is kockázatot jelent a belga fogyasztó számára. Csak egy európai szintű megközelítés hozhat valódi megoldást erre a problémára - idézte a minisztert egy kedden kiadott közlemény.
A Vias több intézkedést javasol a balesetek számának csökkentésére:
a huszonöt km/óránál gyorsabb modellek importjának betiltását;
új mérőeszköz bevezetését a rollerek valós sebességének ellenőrzésére; a bukósisak kötelezővé tételét; fényvisszaverő mellény viselését sötétben; a műszaki előírások szigorítását, különösen a kerékméret tekintetében.
Az intézet felhívta figyelmet, hogy a szabálytalanul importált, nagy sebességű rollerek különös veszélyt jelentenek a közlekedésbiztonságra, mivel ezeknél a típusoknál a nem megfelelő akkumulátorok is tűzveszélyt okozhatnak.
{{https://www.roadster.hu/turistak-es-a-varosnezes}}
(Forrás: MTI, fotó: Getty)
szabályok | szigorítás | tilalom | roller | elektromos roller | korlátozás
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Itt a bizonyíték arra, hogy nem kell elutazni ahhoz, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító repülőgép nem messze New York-tól
Mennyit tudsz Montenegróról? Teszteld tudásodat a Balkán egyik legszebb országáról!
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!

