Leghamarabb csak 2021 februárjában fogad turistákat.
Dél-Afrika úgy döntött, a következő év elejéig nem nyitja meg a kapuit a külföldiek előtt. A világjárvány okozta márciusi leállás óta ugyan az ország fokozatosan vezeti be a korlátozások feloldását, ám az idegenforgalmi ágazatnak további hónapokra van még szüksége.
Jelenleg a többlépcsős újranyitás harmadik fázisában tartanak, ami azt jelenti, hogy sokan visszamehettek dolgozni a munkahelyükre, ismét megnyitották az iskolákat és a kiskereskedelmi egységeket. A családi és baráti látogatások engedélyezettek, ám év végig biztosan nem lehet külföldre utazni.
Decembertől lesz lehetőség a határokon belül mozogni, azt követően pedig beindulhat a nemzetközi turizmus.
Az országban meglehetősen szigorú szabályok mellett telnek a mindennapok: az arcmaszk használata például szabadtéren is kötelező, az emberek pedig csupán reggel hat és este hat óra között lehetnek a szabadban.
A turizmus fellendítése érdekében igyekeztek tenni valamit: kedvező árú utazási ajánlatokat dobtak piacra 2021-re és 2022-re, és arra bíztatják a Dél-Afrika iránt érdeklődőket, hogy foglalják le most a csomagokat.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Unsplash)
turizmus | utazás | külföld | beutazás | tilos | koronavírus
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!