Egy egész falut kapnak a távmunkások Portugáliában

A világjárvány némileg átírta a munkavégzéshez kötődő szokásokat, a távmunka és a home office szavakat valószínűleg soha nem ejtettük ki annyiszor, mint 2020-ban. Sokan vannak olyanok, akik megengedhetik maguknak, hogy a világ bármelyik pontján dolgozva végezzék el a munkájukat – februártól mindjárt egy egész falu várja őket Portugáliában.

A kezdeményezést a Digital Nomads Madeira indította el, amely Madeira szigetének vezetéséből, egy helyi startupból és egy Gonçalo Hall nevű digitális nomádból áll. Az ő irányításukkal rajtol a projekt 2021. február 1-jén, amikortól Ponta do Sol településére várják a távmunkásokat.

Az alapötletet egy konferencián vetette fel Hall, aki szerint itt az idő megragadni az alkalmat, hogy távmunkásokat csalogassanak a szigetre, ezzel is népszerűsítve azt, egyúttal növelve a falu bevételeit.

A cél, hogy összehozzák a helyieket és a digitális nomádokat, hogy aztán erős közösség épüljön. Ennek érdekében eseményeket szerveznek, valamint partnerséget kötöttek helyi vállalkozásokkal, hogy társadalmi és gazdasági értelemben is segítsék őket.

A legnagyobb előnye egy ilyen távmunkának egyébként az, hogy tulajdonképpen bárhol létrehozhatunk magunknak egy átmeneti otthont és munkahelyet, amíg kellőképpen gyors és megbízható az internetkapcsolat. Digitális nomádként egyszerre dolgozhatsz és fedezheted fel a világot, csak annyi pénzt kell keresned, ami az általad preferált életstílushoz elegendő.

Ez is érdekelhet:

Jobb Budapestről dolgozni távmunkában, mint Barbadosról

Íme egy ötvenes lista a legjobb helyekről.

(Forrás: Matadornetwork, fotók: Getty Images, Pixabay)

digitális | távmunka | falu | nomád | madeira

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom