Digitális nomád lennél? Ezekkel nem árt tisztában lenned

Bejárni a világot, számtalan élményt és tapasztalatot gyűjteni, új embereket és kultúrákat megismerni, mindeközben pedig rendesen dolgozni is? Elsőre talán túl szépnek hangzik ahhoz, hogy igaz legyen. Pedig egyre többeknek sikerül.

A megfelelő tervezéssel, eszközökkel, elszántsággal és támogatással igenis megvalósítható. Ezt támasztja alá az a tény, miszerint jelenleg kis híján ötmillió amerikai munkavállaló vallja magát digitális nomádnak. Hogy ez mégis mit jelent pontosan? Ezzel a kifejezéssel olyan személyekre utalunk, akik a távmunka és a modern technológia lehetőségeit kihasználva egy laptoppal vagy okostelefonnal felszerelkezve a világ bármely pontjáról tudnak dolgozni.

A legnagyobb előnye ennek az egésznek, hogy tulajdonképpen bárhol létrehozhatunk magunknak egy átmeneti otthont és munkahelyet, amíg kellőképpen gyors és megbízható az internetkapcsolat.

Digitális nomádként egyszerre dolgozhatsz és fedezheted fel a világot, csak annyi pénzt kell keresned, ami az általad preferált életstílushoz elegendő.

Egy-egy helyen akár hónapokig is elidőzhetsz, nem kell vágtában felfedezni az adott települést, mint amikor hagyományos turistaként utazol valahova. Akárhogyan is döntesz, ennek az életvitelnek megvannak az előnyei és nyilván a hátrányai is, illetve sok-sok előkészületet és szilárd elhatározást igényel. A The New York Times nemrégiben összegyűjtötte a legfontosabb megelőző lépéseket, mi pedig kiegészítettük őket. Máris mondjuk, hogyan szabadulhatsz ki a mindennapi mókuskerékből, és hogyan válhat belőled digitális nomád.

Nyilvánvalóan az egyik legfontosabb feltétel, hogy olyan hivatásod legyen, amit távmunkában is el tudsz végezni. Manapság szerencsére rengeteg olyan munkakör (például programozó, grafikus, szövegíró, youtuber, blogger, webfejlesztő) létezik, amit simán meg lehet oldani bárhonnan interneten keresztül, akár egy cégnek dolgozol, akár szabadúszóként vagy éppen vállalkozóként keresed a kenyered.

A lényeg, hogy legyen egy piacképes tudásod, és olyan ügyfélköröd vagy munkáltatód, aki engedélyezi a távmunkát.

Ha jelenleg kötött helyen dolgozol, első körben meg kell győzni a főnököd arról, hogy távolról is hatékony vagy. Először érdemes heti egy nap home-office lehetőséget kérni, aztán ha tényleg működik a dolog, akkor fokozatosan növelni a távolról ledolgozott napok számát, mielőtt végleg elszakadnál az irodától. Ez azért is jó módszer, mert így saját magad is tesztelheted, képes vagy-e jól beosztani az időd, és valóban elvégezni a munkát otthonról vagy egy kávézóból.

Ha mindez nem megy, akkor a digitális nomád életstílust bizony nem neked találták ki, és a következő lépésekkel már nem kell vesződni. Ha viszont nagyon is működik, akkor érdemes lesz beszerezni néhány szükséges eszközt. Egy jó laptop és az internetkapcsolat az alap, de nem árthat egy minőségi fülhallgató és mikrofon, valamint egy külső akkumulátor sem. Emellett ajánlatos meghatározni egy napi munkaidőt, amikor a kollégáid biztosan elérhetnek.

Ezek után ki kell találni az úti célt, vagyis el kell dönteni, honnan is szeretnénk dolgozni. Ehhez segítségünkre lehet a Nomad List, ahol mindenféle szempontból értékelik a városokat.

A választást nyilván nagymértékben befolyásolja a költségkeret, illetve hogy mennyi időt kívánsz majd ott eltölteni.

A tervezésben segítségünkre lehetnek olyan oldalak, mint például a Destigogo, a szálláskeresésben pedig az Airbnb és a Hostelworld. Érdemes olyan helyet választani, ahol jó az internet, akad a közelben közösségi iroda, és nincs túl sok zaj vagy egyéb tényező, ami elterelné a figyelmet.

Ami a büdzsét illeti, természetesen számítani kell különböző kiadásokra, mint például egy lakás bérleti díja, tömegközlekedés, coworking space díja, telefon, internet, étel, ital és így tovább, tehát minimálbérrel a zsebben aligha lesz álomszerű és pozitív élményekkel teli a nomádkodás. Ökölszabályként használható, hogy legalább fél évre elegendő költőpénz legyen félretéve, mielőtt nekiindulsz a nagy kalandnak.

Az igazán profi megoldás persze az, ha olyan országból érkezik a fizetés, ahol átlagon felüli béreket osztanak, miközben olyan országban élsz, ahol kevés pénzből is magas életszínvonal tartható fent.

Érdemes konzultálni egy könyvelővel is, aki jártas az érintett országok pénzügyeit és adószabályait illetően. Biztos, ami biztos alapon.

Mindezeken túl gondoskodni kell minden olyan alap dologról, amiről egy hagyományos utazás előtt is gondoskodni szokás. Ellenőrizni kell az okmányaink érvényességét, szükség esetén intézni kell a vízumot, illetve a különböző biztosításokat is. Emellett az is hasznos lehet, ha csatlakozol különböző digitális nomád közösségekhez.

Nem egyszerű hátrahagyni a családot és a barátokat, hiába a rengeteg kaland és a világ felfedezése, ha közben végig magányosnak érzi magát az ember.

Ennek elkerülése érdekében megéri felvenni a kapcsolatot azokkal, akik hasonló cipőben járnak, és hasonlóképpen élik mindennapjaikat. Rengeteg hasznos tippel és trükkel szolgálhatnak.

Attól pedig nem kell félni, hogy nem találsz ilyen közösségeket és megfelelő helyet a munkához. A HVG már két évvel ezelőtt arról írt, hogy az effajta vándormunkások annyian vannak, hogy kiszolgálásukra sorra alakulnak a vállalkozások a világ különböző pontjain:

"A Roam cég például – amelynek a neve a mobiltelefonálás révén ismert barangolást idézi – Miamiban, Bali szigetén, Tokióban, San Franciscóban és Londonban tart fenn sajátos lakóközösségeket, és már tervezi a továbbiakat. Ingatlanjai egyszerre lakó- és munkahelyek olyan nemzetközi ismerkedési lehetőségekkel, mint a közös főzőcskézés és vacsorázás" – olvasható a HVG írásában.

Egy listát pedig már mi is összeállítottunk korábban azokról a városokról, amelyeket érdemes felkeresni digitális nomádként.

Íme a tippjeink:

Fogd a laptopod és nyomás! – Ezek most a legjobb helyek digitális nomádoknak

Te honnan dolgoznál, ha bárhonnan tehetnéd? Nálunk ez a szűkített lista.

digitális nomád | közösség | világ | közösségi iroda | laptop

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom