Fogd a laptopod és nyomás! – Ezek most a legjobb helyek digitális nomádoknak

A digitális forradalom már rég nem csak arról szól, hogy a telefonunk egyre okosabb, robotok szolgálnak ki egy étteremben, vagy a virtuálisvalóság-szemüvegünkben a kanapén fekve is bárhova elutazhatunk. Hanem, például arról is, hogy a világon bárhonnan dolgozhatunk, mert bőven elég hozzá némi tudás, és a laptopunk.

Az előrejelzések szerint 2035-re közel egymilliárd ember fog távmunkát végezni, még, ha itthon egyelőre ritka is az ilyen foglalkoztatási forma. Persze, ez is olyan változás, amit aligha fog néhány vaskalapos cégvezető megállítani, pláne, hogy sorra jelennek meg kutatási eredmények arról, milyen előnyei vannak az otthoni munkának vagy a négynapos munkahétnek.

Szóval, nagyon úgy fest, hogy fel kell készülnünk azokra a napokra, amikor nem a felettesünknél esedezünk pénteki home office-ért, hanem azon gondolkozunk, honnan tudnánk hatékonyabban dolgozni, vagy hol minimalizálhatjuk a megélhetési költségeinket, miközben a kedvenc hobbijainknak hódolunk.

Webfejlesztőként, grafikusként, újságíróként vagy online marketingesként például simán rábökhetünk a térképen valamelyik délkelet-ázsiai országra – ahogy azt tettük mi is nemrég, és elutaztunk néhány hétre Indonéziába –, hogy a téli szürkeség és hideg elől menekülve élvezzük a trópusi klímát, a hideg kókuszdiót meg az óceáni hullámokat. Arról nem is beszélve, hogy jó eséllyel Thaiföldtől Sri Lankáig az itthoni albérletárak töredékéért foglalhatunk szállást, és pazar helyi éttermekben ehetünk fillérekért.

Hogy merre érdemes elindulni, azt leginkább a személyes preferenciánk dönti el: a hűvösebb klímát és a hegyeket, vagy az örök nyarat szeretjük? A városi közeg vagy a természetközeli élet vonz minket? Mennyit szánunk havonta szállásra, utazásra, irodára, meg úgy általában bármire, ami a nomád hétköznapokhoz kell?

Ha még kezdő nomádok vagyunk, és nem tudunk dönteni az álom-úticélok között, a legjobb, ha felkeressük valamelyik gyűjtőoldalt, ahol rutinos világjárók értékelik és rangsorolják a helyeket. Az egyik kedvencünk a Nomad List, ahol még a levegő minőségét, a szólásszabadságot és a közlekedési biztonságot is beveszik a szempontok közé.

Törvényszerű egyébként, hogy a legkedveltebb desztinációk folyamatosan változnak. Az a hely, amit hirtelen felkap sok millió digitális nomád, hamar zsúfolt, drága vagy turistás lesz, elveszik belőle az a varázs, amit a helyi emberekkel való kapcsolódás és a kultúra megismerése ad. A korábban Európa legnépszerűbb nomád helyének tartott Berlin mára túl drága, a thaiföldi Csiangmaj túl zsúfolt lett, miközben a folyamatosan vízhiánnyal küzdő dél-afrikai Fokváros is lecsúszott az áhított helyek listájáról.

Sok-sok kutatás alapján most egy szubjektív listát mutatunk azokról az európai és Európán túli helyekről, ahol még meg tudták tartani az egyensúlyt.

Tajpej, Tajvan

Tajpej remek lehetőség mindenki számára, aki egy nyugodt és nyitott várost keres. Az ázsiai életérzés itt nem sokkol annyira, mint mondjuk Vietnámban, a város biztonságos és tiszta, és a világ számos pontjáról könnyen elérhető. A Budapesthez hasonló méretű városban ráadásul kilencven napig vízummentesen is tartózkodhatunk.

Bár Tajpejt is elérte az Airbnb-láz, a szállások a hatalmas kínálat ellenére sem kimondottan olcsók: egy átlagos lakásért akár ötszázezer forintot is fizethetünk, persze, ha egy kicsit lejjebb adunk az igényeinkből, már az összeg harmadáért is találunk tisztességes apartmant. Mivel Tajpej a világ legbiztonságosabb városai közé tartozik, akkor sincs gond, ha csak a külsőbb részeken találtunk szobát, ráadásul metróval bárhova eljuthatunk percek alatt, fillérekért, de akár biciklit is bérelhetünk óránként pár száz forintért.

A májustól szeptemberig tartó hőséget leszámítva a klíma remek, a helyi piacokon pár száz forintból jól lakhatunk, és a rendkívül magas színvonalú egészségügyi ellátás is biztonságérzetet adhat itt egy kezdő utazónak.

Az egyre növekvő digitális nomád közösség Tajpejben tágas coworking irodákban és barátságos kávézókban összpontosul, sok paradicsomi hellyel szemben itt az ingyenes wifi-lefedettség és az internet sebessége is remek.

Tajpejben az egyik legjobb, hogy pezsgő éjszakai klubokat ugyanúgy találunk itt, mint képeslapra illő tájakat – így tényleg az egyik legígéretesebb úti cél azoknak, akik most tervezik, hogy a világ másik feléről kezdenek dolgozni.

Prága, Csehország

Aligha tudunk jobb és közelebbi alternatívát mondani Prágánál, ha valaki épp csak szeretne belekóstolni az utazás és távmunka fúziójába, pláne, hogy az európai nomádoknak nincs szüksége vízumra sem ahhoz, hogy akár hosszabb távon itt éljenek és dolgozzanak.

A város karaktere ráadásul nagyon hasonló Budapesthez, akárcsak a lakhatási és megélhetési költségek, a gasztronómiai és kulturális lehetőségek pedig még a magyar fővároson is túlmutatnak. Az európai normákhoz szokott embernek a közlekedés is egyszerű és befogadható – ellentétben Ázsiával –, a város hangulatos kávézóiban, közösségi irodáiban, tavasztől őszig pedig hatalmas, zöld parkjaiban is találunk megfelelő helyet a munkához.

Talán egyedül a nyári turistaáradat, és a hideg, szürke tél szólhat Prága ellen, na, de mennyi érvünk van mellette...

Buenos Aires, Argentína

Dél-Amerikára sokszor tekintünk mostohagyerekként: szép-szép, de azért elég veszélyes ahhoz, hogy jól hátra soroljuk az utazós bakancslistánkon. Buenos Aires viszont tényleg Latin-Amerika egyik legnépszerűbb digitálisnomád-úti célja lett, tele közösségi irodákkal, élénk éjszakai élettel és kultúrával.

Ezzel együtt pedig remek opció azoknak, akik a munka utáni időt szívesen töltenék túrázással, vagy szabadtéri sportokkal, ráadásul a város nagyon jó bázisa lehet induló vállalkozásoknak az egyszerű és áttekinthető szabályozások miatt. Az argentín főváros belsőbb kerületeiben már 120-150 ezer forintért találunk egyszobás lakásokat, ha biztonságos környéket keresünk, érdemes a Recoleta és a Palermo környékén nézelődni.

A város egyedüli hátránya a hatalmas kiterjedése, amit ugyan ellensúlyoz a remek tömegközlekedési rendszer, mégis kissé nehézkessé teszi a kapcsolódást más digitális nomádokkal. A hűvösebb időszak egyébként itt pont júniusra és júliusra esik, úgyhogy Buenos Aires tényleg ideális B terv a hidegebb hónapokra.

Lisszabon, Portugália

Lisszabonról többször írtunk már itt, a Roadsteren, és nem véletlen: amellett, hogy a portugál főváros a legnagyobb európai digitálisnomád-hotspot, a város kulturális és gasztronómiai szempontból évről évre szintet lép, ennek köszönhetően pedig az egyik legnépszerűbb célpont lett.

Az Atlanti-óceán partján fekvő városban már csak azért is érdemes hosszabb távon gondolkozni, mert miközben könnyedén hozza Barcelona gasztronómiai izgalmát, kulturális és szórakozási lehetőségeit, a megélhetési költségek még mindig jóval alacsonyabbak, mint a katalán városban.

A tél ugyan hűvös és meglehetősen csapadékos, a hőmérséklet ritkán esik 10 Celsius-fok alá, tavasztól ősz végéig pedig hangulatos teraszokon és parkokban élvezhetjük a stresszmentes munkanapokat. A tipikus turistacsapdákat persze érdemes itt is elkerülni, de néhány hét után minden adott, hogy a helyieket követve felfedezzük az autentikus bárokat, éttermeket, az eldugott strandokat és látnivalókat.

Canggu, Bali, Indonézia

Az elmúlt néhány hétben mi is megtapasztaltuk, milyen a szürke hétköznapokat a nomádok földi paradicsomában tölteni. Bali ugyanis mindent tud, amit egy nomád helynek illik: az időjárás egész évben pazar – bár a magas páratartalomra és a néhány hónapig tartó esősebb időszakra fel kell készülni –, havi 60-70 ezer forintból remek szállásokat találunk saját fürdőszobával, és szörfözés után bármelyik helyi warungban jól lakhatunk kb. négyszáz forintból.

Persze, sokan már temetik az indonéz szigetet, mondván, az egyre növekvő népszerűségével a saját sírját is megásta, és túl turistás, zsúfolt, drága lett. Ez egyébként a sziget egyes részeire igaz is.

Cangguban viszont – ami jelenleg a már említett Nomad List rangsorát is vezeti – Ausztrália, Amerika és Nyugat-Európa légköre köszön vissza hangulatos, trópusi éttermekben és kávézókban, mindenhol hipszter arcokat látunk szörfdeszkákkal a robogójuk oldalán, kétezer forintból egy órás balinéz masszázst kapunk bármelyik szalonban, de akár menő dizájnercuccokat is vehetünk, ha úgy tartja kedvünk.

Ezek alapján talán nem meglepő, ha az mondjuk, a munkára nehéz itt koncentrálni, de a lehetőség adott: akár valamelyik beach clubban vagy több tucat közösségi irodában is találhatunk egy csendes sarkot magunknak, hogy ellássuk a napi teendőket egy jó kávé vagy egészséges ebéd mellett.

Nem vitatjuk, hogy Cangguból kicsit elveszett a délkelet-ázsiai hangulat, ellenben az is biztos, hogy így vált sokkal befogadhatóbbá hosszabb távon egy európai utazó számára.

Ez is érdekelhet:

Hogyan csavarog lakóautóval egy magyar két hónapig Amerikában? Hát így!

Lakóautóval bejárni Amerika legvadabb tájait és közben csodás bringautakon tekerni, vagy nemzeti parkokban túrázni, igazi, életre szóló kaland. Egy honfitársunk megcsinálta.

(Fotók: Gyana Dániel, Getty Images, Unsplash)

bali | buenos aires | munka | csehország | indonézia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom