Amennyiben sorra kellene venni azokat a fürdőszobai kiegészítőket, szanitereket, melyek a legnagyobb jelentőséggel bírnak, akkor minden bizonnyal többek között a mosdókagyló is szerepelne ezen a listán.
Elvégre anélkül nehezen lehetne megoldani olyan alapvető tevékenységeket, mint amilyen például az arctisztítás vagy a fogmosás. Manapság meglehetősen széles kínálatból választhatunk, aminek rengeteg előnye van, ugyanakkor a bő választék komoly dilemma elé is állíthat bennünket.
Elég csak megtekinteni a Global Viva Market mosdókagyló kínálatát, hogy lássuk, milyen sokféle különböző kialakítású modell közül választhatunk. Mai cikkünkben a döntés meghozásában kívánunk segíteni néhány hasznos gondolattal, tudnivalóval.
Beépíthető vagy különálló legyen a mosdókagyló?
Mindenekelőtt azt érdemes eldönteni, hogy milyen típusú mosdókagylót szeretnénk. E tekintetben általában az egyéni ízlésünk, illetve az otthonunk már kialakult vagy kialakulófélben lévő stílusa a mérvadó.
És persze a megfelelő típus kiválasztását érdemes a praktikum szempontjából is megfontolni. A beépített mosdókagylók a beépítés miatt helyet vesznek el a mosdószekrényből, így annak felső része nem, vagy csak korlátozottan pakolható, például apróbb tárgyakkal.
Ezzel szemben, ha különálló típust választunk, akkor van lehetőség arra, hogy a mosdókagyló kicsit feljebb kerüljön elhelyezésre. Alatta pedig így elfér egy olyan szekrény, ami teljes egészében lehetőséget ad a tárgyak tárolására, rendszerezésére.
Még egy fontos kérdés: hol lesz elhelyezve?
Természetesen mielőtt bármelyik mosdókagylót kiválasztanánk azt is célszerű átgondolnunk, hogy hol és hogyan tudjuk elhelyezni.
Manapság ugyanis a hagyományos, fal síkjánál elhelyezhető típusok mellett rendelkezésre állnak a sarokba szerelhető változatok is. Ezek különösen a kis alapterülettel rendelkező fürdőszobákban tesznek jó szolgálatot, ahol fontos, hogy helytakarékosan tervezzük meg a berendezést.
A méret tekintetében is van választási lehetőségünk, ami szintén nagy előny, hiszen a szűkebb fürdőkben sok helyet megspórolhatunk egy kisebb fajtával.
Milyen legyen a mosdókagyló formája?
Nemcsak a mosdókagyló kialakítását, elhelyezését és méretét érdemes megtervezni, hanem annak formáját is. Szögleteset, kerek, illetve gondola formájú típust is választhatunk attól függően, hogy melyik nyeri el a tetszésünket, illetve melyik illik a legjobban a környezetbe.
Ne hamarkodjuk el a döntést!
Egy mosdókagyló megvásárlása mindig hosszú távra szól, hiszen egyikünk sem szeretné lecserélni egy-két év múlva. Éppen ezért fontos, hogy ne hamarkodjuk el a döntést, gondoljuk át alaposan a lehetőségeinket, igényeinket, és kizárólag olyan kínálatban nézelődjünk, ahol magas minőségű szanitereket találunk.
(Szponzorált tartalom)
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!