Nagyon úgy néz ki, hogy Tarcal felrajzolta magát az ország turisztikai térképére – méghozzá vastag filccel. A tettért pedig leginkább egy ötcsillagos szálloda és egy hagyományokhoz ragaszkodó étterem a "felelős". Kiderítettük, miért.
A környék nagyjából húsz éve küszködik a figyelem bevonzásával, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Korábban alig-alig tudott bármit is megmutatni a nagyközönségnek, valamint hiány mutatkozott a kiemelkedő színvonalú hotelekből és éttermekből is, most viszont változott a helyzet: a vendéglátással foglalkozó helyiek már tudnak egymásra támaszkodni és további fejlesztésekről, illetve turisztikai látványosságok terveiről is hallani.
Tövig nyomott gázpedállal fordult rá tehát a felzárkózás útjára a tokaji borvidék, és akár meg is közelítheti az élmezőnyt vezető Balatont vagy Villányt.
Mindezért rengeteget tesz Tarcal legfajsúlyosabb tényezője, a közelmúltban rohamtempóban elkészült és aztán átadott ötcsillagos Andrássy Kúria & Spa.
Kényelmben, luxusban
Maga az épület története egészen a 18. századig nyúlik vissza, még az 1700-as évek elején rakták le az alapjait az Andrássy család főúri vadászkúriájaként. A tulajdonlevél egészen a második világháborúig a család széfjében pihent, majd a birtok 2008-tól szálloda és borászat kombinációjaként született újjá, 2019 óta a BDPST Group tulajdonolja és üzemelteti.
Az épületben eredetileg negyvenegy szobát rendeztek be, a Covid-érában kezdődött legutóbbi ráncfelvarrás során pedig még egy tucattal bővítették, miközben a kúria gyakorlatilag teljes lecsupaszításig visszafejtett felújításon esett át.
Elegancia a harmóniában
A megújult kúria dizájnját az egyediségre és a megjegyezhetőségre húzták fel, tiszteletben tartva a hagyományokat és a történelmet. Remek példa erre a szálloda (és az étterem) megvilágítása, ami nem az energiaválság miatt nincs maximálisra tekerve, hanem az 1700-as évek kúriájának világát idézi, amikor még fáklyával világítottak és nem úszott minden helyiség karácsonyi fényárban.
A kúriára jellemző stíluselemből számos dolog megmaradt. A vezető motívumot az eleganciával párosított meleg, falusi atmoszféra jelenti, míg a közösségi terekben az otthon kellemes árnyalatai üdvözölnek, a szobák inspirációit pedig az Andrássy család fellelhető régi fotói adták, melyek többsége vadászat, lovaglás vagy kerti piknik alkalmával készült.
A kúriában ötvenhárom szoba közül lehet választani, közöttük a legelőkelőbb a két hálószobás, egy nappalis Andrássy lakosztály, ami akkora, hogy be lehet járni, és tartozik hozzá egy második, nagyobb fürdőszoba is.
Nyilván a deluxe, a superior vagy a prémium szobákban sem kell a zsebkendőt keresni és a csalódottság könnyeit törölgetni, mert mindegyik hangulatos, otthonos, kényelmes és nem utolsó sorban kiválóan felszerelt az egyénileg szabályozható légkonditól kezdve a széfig.
Kényeztető opcióként a szálloda wellness szolgáltatásai között a spa kezelések mellett olyan különlegességek is elérhetők, mint a barlangfürdő és benti medence által nyújtott relaxációs élmények.
Modern hagyományok a tányéron
Csupán nyáron nyitott, de máris az ország legjobb éttermei között emlegetik a szállodában működő Bobajkát – bár, mint megtudtuk, a cél az, hogy külön entitásként tekintsenek a vendégek a hagyományokhoz ragaszkodó étteremre, azaz a "menjünk az Andrássyba ebédelni!" helyett a "mit szólnátok a Bobajkához?" jellegű szövegkörnyezetben vetődjön föl a neve és sokan érkezzenek ide direkt az étterem miatt.
Ennek érdekében bevetik a lokális és regionális alapanyagokra támaszkodó konyhát, az elképesztő borkínálatot és az alkalmanként élőzenével és begyújtott kandallóval simogató hangulatot.
Maga az étterem a bisztrókonyha és fine dining közé lőhető be. Varjú Imre séf a borrégió örökségére és a szezonalitásra odafigyelve, megújulva, mégis hagyományokra támaszkodva alkot rendkívül magas szinten, változatosan, modern szemlélettel a régiós és magyar ételek mellett populáris fogásokat.
– Az étlapokat mindig úgy állítjuk össze, hogy meglegyenek rajta a klasszikusok, de aki különlegességre vágyik, az is tudjon választani – mondja a séf. – Összhangra törekszünk, de mindenbe igyekszünk belevinni valami csavart, valami játékosságot.
Szokatlan indítás egy ebédet a desszert kiemelésével kezdeni, de ha már játékosság és csavar, a névadó édesség, a zempléni mákosguba pompás példa a szabadon engedett – és működő – kreativitásra, merthogy az itteni bobajka nem kifliből, hanem édes házikalácsból készül, plusz meggyet és fagyit kap még a nyakába, a hideg-meleg játékkal szinteket lépve így felfelé. Előtte "lecsúszott" azért a mangalicasonkával felöltöztetett kecskesajtos burgonyafánk, a bőséges előételnek tűnő kacsamájkrémes házi briós, no meg a mezőny addigi legjobbja címére eséllyel pályázó, szinte olvadozó sárgaborsókrémmel átölelt mangalica tarja.
A borvacsorán már nyolc tételre kellett felkészülni és őszintén szólva, a felénél kitehettük volna a megtelt táblát, pedig addig "csak" falatnyi bárány terrine, uborkás, gines, és egyben hűsítő marinált lazac, zsályás alma falatka, lélekmelegítő sütőtök krémleves és pankó morzsában sült, meglepően könnyed harcsa váltotta egymást. A második félidőt birs sorbet vezette fel, hogy aztán csicsókával, céklával és fekete gyökérrel ölelve megérkezzék a tartalmas szarvas gerinc steak, vagyis az egyik legértékesebb vadhús, amit még újragondolt törökméz is követett. A fogások feléhez természetesen az ételhez simuló tokaji borokat szerviroztak.
Micsoda borbőség!
Maradva a nedűknél, Franciaország bármelyik ismert borvidékén találni kéttucat olyan éttermet, amely borkínálat tekintetében le tudja fedni a teljes régiót.
Nálunk ugye nincs ekkora lefedettség, bár a Bobajka igyekszik tenni az ügy érdekében és egyedülállónak is számít, tudniillik összesen 120 tételes borsorában harmincöt pincészetből prezentál válogatást, talán mondani sem kell, kizárólag a környékbeli borászok remekeiből.
Megkóstolható például a hárslevelűek királynőjének becézett Berecz Stephanie precíz és elegáns bora, a Kikelet, ami friss és kirobbanó, mangó, ananász és passion fruit jegyeket is mutat magából. Stephanie-ról annyit érdemes tudni, hogy bár a Loire-völgyben született és Bordeaux-ban tanult, mégis Tokajba jött bort készíteni és itt találta meg magát.
Tokaj esetében nem gondolunk vörösborra, de egyre többen próbáloznak vele a környéken, még ha nem feltétlenül ez lesz a vidék útja a jövőben. Az Oremus pincészet Syrah-ja megérdemel egy próbát, mert egy nagyon dzsúzos, gyümölcsös, érett, különleges karakterű gyümölcsbombát kortyolgathat, aki rábök a borlapon.
A tokaji borvidék egy kiszámítható közeg abból a szempontból, hogy sok a jó bor errefelé, az ízgazdagságuk, a sokszínűségük is kiemelkedő, és messze nem csak desszertborként érdemes számolni velük.
Meghatározó egysége a szomszédos Bodrogkisfaludon működő Patricius Borház, melynek uradalmi présházához ma már egy organikus stílusban épült, modern, gravitációs rendszerű borászat is csatlakozik, tökéletesen tükrözve a hagyományok és a korszerű modernitás együttélését. Többtételes borkóstolóikon megismerhető a vidék kulturális és természeti értéke, köztük olyan extrákkal, mint a pincészetből érkező furmintok és az illatos muskotályok. Utóbbiaktól nem kell sokat várni, gasztronómiai szerepük is behatárolt, mégis szép, behízelgő illatuknak, ízgazdagságuknak köszönhetően – no meg a jó savuknak hála – nagyon tudják itatni magukat.
A kúrián túl
Az Andrássy Kúria & Spa környékén a borkóstolókon kívül több aktív kikapcsolódási lehetőség is akad és még több lesz majd az adventi időszak közeledtével, nemcsak a szomszédos településeken, hanem az innen könnyen és gyorsan megközelíthető nagyobb keleti városokban.
A hotelt körülvevő, őszi színekben megfestett lankákra adrenalinpumpáló dzsipes túrára is elvisznek, a visszafogottabb kalandoroknak dűlőtúra és kirándulás lehet opció, míg combizom-erősítésért a közelben található Áldó Krisztus szoborhoz érdemes felcaplatni – a fent átélhető egészen pazar kilátás és nyugalom kárpótól minden egyes megmászott lépcsőfokért és dübörgő pulzusszámért.
(Fotók: BDPST Group)
andrássy kúria | túra | ötcsillagos | hotel | bobajka
Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod
10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod
Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!