Mostanában ezekre a dolgokra vágynak leginkább a luxusutazók

A Kensington Tours az Opinium Research közreműködésével végzett felmérést, amelynek során négyszáz tehetős felnőttet kérdezett meg az utazási szokásaikról.

A tehetős itt azt jelentette, hogy a válaszadó háztartásának bevétele több mint 250 ezer dollár volt (körülbelül 86 millió forint), és az elmúlt öt évben legalább egy, tízezer dollár értékű (nagyjából három és félmillió forintos) luxusutazáson vett részt.

A válaszadók hatvanhat százaléka számolt be arról, hogy utazás közben érezte már azt, hogy frusztrálja a túl hosszú sorban állás, de még ennél is többen (hatvannyolc százalékban) hajlandóak felárat fizetni azért, hogy ezt és a tömeget elkerüljék.

A megkérdezettek hatvanhat százaléka fizetne a személyre szabott utazásért, hatvankét százalék azért, hogy mindent egy helyen megkapjon, és ötvenhat százalék azért, hogy exkluzív eseményeken vehessen részt.

A többség úgy véli, hogy javítják az utazási élményt az általában a luxus utazásszervezők által kínált ajánlatok, mint például, ha sorban állás nélkül nézhetik meg a népszerű látnivalókat (nyolcvanegy százalék), a tömegek nélküli, privát idegenvezetések (hetvennyolc százalék), az exkluzív hozzáférés világhírű eseményekhez (hetvennégy százalék), illetve a hagyományosan nem elérhető, „bennfentes élményekhez“ (hetvenkét százalék).

A luxusutazókról kiderült egyébként az is, hogy gyakrabban és hosszabb időkre utaznak. harmincnyolc százalékuk évente három-öt alkalommal indul vakációzni, míg huszonnyolc százalék hat-tíz, tizennégy százalék pedig több mint tíz utazást tesz. Az utak többsége (ötvenhét százaléka) átlagosan két hétig vagy annál hosszabb ideig tart.

A többgenerációs utazások népszerűsége a világjárvány során nőtt meg, és továbbra is tartja magát: a válaszadók nyolcvankét százaléka tervezi, hogy idén többször utazik a családdal, nyolcvankilenc százaléka pedig szeretne új úti célokat felfedezni Svájccal, Norvégiával és Portugáliával az élen.

Porto

A résztvevők több mint fele érdeklődött a különleges élmények iránt, mint például a luxusvillákban nyaralás és a privát jachtexpedíciók.

A legnehezebbnek a megfelelő szálláshelyek megtalálása bizonyult (negyvenegy százalék szerint), de szintén sokaknak jelent kihívást a turistacsapdák elkerülése (harmincnyolc százalék) és az egyes tevékenységek összehangolása (harmincnyolc százalék).

Nemrég az is kiderült, hogy hová vágynak 2024-ben a leggazdagabbak, a szálláskeresést pedig megkönnyítheti ez az öt luxusszálloda, ami idén nyitotta meg a kapuit a világ legszebb pontjain.

(Forrás: Travel Agent Central, képek: Unsplash, Getty Images)

tehetős | utazás | élmények | szolgáltatások | felmérés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom