Lassan már hagyománnyá válnak Olaszországban az egy euróért kínált házak.
Ha a korábbi akciók közül – melyek nem mindegyike bizonyult feltétlenül igaznak – egyet sem sikerült elcsípni, akkor itt a következő lehetőség új életet kezdeni Itáliában. A meseszép környezetben fekvő Salemi városában ugyanis néhány tucat, romos állapotú ingatlant hirdetnek meg árverésre egyeurós indulóáron – írja a CNN Travel.
1968-ban egy földrengés elpuszította a szicíliai Bellice-völgy egyes területeit, a katasztrófa következtében pedig legalább négyezer ember hagyta el Salemit. A város népességszáma ezt követően soha sem tudott igazán helyrebillenni, ezért Domenico Venuti polgármester azt reméli a következő hónaptól induló kezdeményezéstől, hogy segít valamelyest növelni a település lélekszámát.
"Mielőtt meghirdettük az akciót, rendbe tettük az óvárost, ahol a düledező házak állnak. Az utaktól kezdve egészen a szennyvízrendszerig korszerűsítettük az infrastruktúrát és a szolgáltatásokat" – mondta a tizenegyezer fős város polgármestere, majd hozzátette, hogy Salemi most már készen áll a következő lépésre.
Ez pedig a házak értékesítése lesz. Néhány lakás ugyan meglehetősen ramaty állapotban van és jelentős ráfordítást igényel, de akadnak olyanok is, melyeket biztosan jó áron fognak eladni.
A Covid–19-cel kapcsolatos aggályok miatt a vevőnek nem szükséges személyesen jelen lennie az ajánlattételnél, de a szerződéskötés előtt be kell mutatnia a felújítással kapcsolatos terveit. Egy személy akár több házat is vásárolhat, de minden vevőnek háromezer euró (kb. 1,1 millió forint) kauciót kell fizetnie, amelyet visszatérítenek, amennyiben a felújítás három éven belül befejeződik.
Aki pedig az ingatlanját panzióvá vagy egyéb tipusú vállalkozáshoz alakítja át, adókedvezményben részesül. Jelentkezni itt lehet.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)
licit | szicília | olaszország | árverés | költözés | egy euró
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!