"Aki a burgert szereti, rossz ember nem lehet" — Megszereztük Krausz Gábor bagel burger receptjét

A VII. kerület ikonikus partizubbonyának, a Kazinczy utcának hál' isten nem csak romkocsma-feelingből jutott. Az utca egykori trafóházában 2013-ban nyitott először étterem, de sokáig úgy tűnt, a hely el van átkozva. Aztán jött a Brooklyn.

A cirka két évvel ezelőtti indulás óta a BRKLYN ma már nem csak ikonikus bulihely, stílusos pub és színes bisztró, hanem életérzés is. A nyári szünet után pedig úgy döntöttek, ehhez adnak még egy kis rock 'n rollt, és a konyha élére Krausz Gábort igazolják.

Ezzel a lendülettel természetesen az étlap is megújult: az Angliát, a Lánchíd utcai ZONA-t, a Bestiát és az utóbbi idők egyik legsikeresebb főzős műsorát is megjárt séf Tel-Aviv, Berlin, Los Angeles és Brooklyn-inspirálta fogásokkal rúgta be az ajtót.

Bár még csak néhány hete nyitott újra a BRKLYN, már tisztán látszik, hogy az egyik legikonikusabb fogás Gábor Bagel burgere lesz, amiben akad néhány izgalmas hozzávaló.

Gyorsan le is csaptunk a lehetőségre, és megkerestük a receptért.

BRKLYN Bagel Burger, lilahagymalekvár, füstölt cheddar, bacon-majonéz, rukkola saláta citrus vinaigrette-tel, tükörtojással

Aki a burgert szereti, rossz ember nem lehet – vallja Gábor.

„Nagyon sok burgert kóstoltam már. Szinte nincs olyan ízkombináció, amit ne próbáltak volna ki valahol a világban. Viszont, legyen bármilyen egyszerű vagy összetett egy burger, nagyon fontos, hogy jó alapanyagokkal dolgozzunk, és hogy tiszta szívből csináljuk, hiszen így tudunk igazán jó ízeket alkotni. Az én kedvenc burgeremet szezámos bagelben adom, édes lilahagymalekvárral, kiváló minőségű marhahúspogácsával, almafán füstölt, enyhén paprikás angol cheddar sajttal, pikáns bacon-majonézzel, krémes, lágy tükörtojással és egy frissítő citrom vinaigrette-es rukkolasalátával.”

És a történelmi pillanat, amikor fény derül az eddig titkos receptre:

Hozzávalók:

  • 12-14 dkg jó minőségű marhahús adagonként (vagy ha úgy tetszik, személyenként)
  • reszelt angol cheddar
  • kevés vaj

Lilahagymalekvárhoz:

  • 0,5 dl olivaolaj
  • 2 fej lilahagyma szeletelve
  • 1 ek barnacukor
  • 5 g kakukkfű
  • 1 db babérlevél
  • 0,5 dl balzsamecet
  • 0,2 dl portói bor

Forró olívaolajon üvegesre pároljuk a lilahagymát, kakukkfűvel, babérlevéllel és barnacukorral karamellizáljuk. Felöntjük borral és visszaforraljuk. A legvégén hozzáadjuk a balzsamecetet, és visszaforraljuk az egészet.

Citrom Vinaigrette-hez:

  • 1 citrom héja és leve
  • 1 tk fehérbor ecet
  • 0,5 ek kristálycukor
  • 1 tk dijon mustár
  • csipet só, bors
  • 1,5 dl olivaolaj

Bacon-majonézhez:

  • 5 dkg füstölt szalonna, felkockázva
  • 2 tojás sárgája
  • 1 tk dijon mustár
  • 1 tk fehérborecet
  • 1,5 dl napraforgó olaj

Az apró kockára vágott szalonnát ropogósra piritjuk majd leszűrjük, a zsirját félretesszük. A tojássárgáját a mustárral és az ecettel habosra keverjük. Lassan csurgatva hozzáadjuk az olajat és a szalonnazsírt. Ha jól csináltuk, akkor majonéz állagot kapunk, ha szükséges, egy kis vizet adhatunk hozzá. A végén beleforgatjuk a baconkockákat.

Elkészítés:

A húst mindkét oldalán megkérgezzük, majd sütőben a kívánt módon megsütjük (Gábor a medium-rare híve). Egy perccel azelőtt, hogy kész lenne, tegyük rá a reszelt füstölt sajtot, hogy ráolvadjon.

A bageleket félbevágjuk és megkenjük vékonyan vajjal. Serpenyőben lepirítjuk. Az alját megkenjük a lilahagymalekvárral, erre helyezzük a húst, majd a citrom vinaigrette-el kevert rukkolasalátát. Erre jön a lágy tükörtojás, végül a bacon-majonézzel körbekent bageltető.

Ha szeretnénk, készíthetünk hozzá vékonyra gyalult és forró zsiradékban ropogós sütött zöldség chipset.

Érdemes otthon is kipróbálni, de aki jobban bízik Gáborban, mint a saját főzőtudományában, annak irány a Kazinczy utca és a BRKLYN.

séf | burger | egy séf | brooklyn | budapest | Krausz Gábor

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom