Close
Tükörborítást kapott ez a ház, a végeredmény minden képzeletet felülmúl

Tükörborítást kapott ez a ház, a végeredmény minden képzeletet felülmúl

Az F2A Architecture kanadai stúdió által készített egyedülálló ház Kanada egyik legnagyobb bortermelő régiójában található. A melléképület csodálatosan beleolvad környezetébe, miközben olyan hatást kelt, mintha a föld felett lebegne.

A 2003-ban felhúzott főépületet Florian Maurer, az F2A Architecture stúdió alapítója tervezte.

Több mint egy évtizedig személyes otthona volt, 2015-ben új azonban eladta. Már akkor az volt a célja, hogy a Latin-Amerikában található ingatlanokat idézze meg azáltal, hogy olyan ingatlant tervez, amely több különálló építményből áll. Ezeket egy központi kert körül alakította ki.

2018-ban az új tulajdonosok felkérték Maurert, hogy tervezzen meg egy melléképületet, amely műtermi és galéria-funkciókat láthat el. Az építész a sziklás hegyoldalra álmodott meg egy alacsony belmagasságú ingatlant, amely nem akadályozza meg azt, hogy a főépület megőrizze csodálatos panorámáját.

A téglalap alakú építményt vékony acéloszlopok tartják, a homlokzatot rozsdamentes acélpanelek borítják. A nyugati és a keleti fal egy üvegburkolatot kapott, amely remekül ötvözhető volt a rozsdamentes acéllal. Az egyedi megoldásnak köszönhetően létrejövő optikai csalással úgy tűnik, mintha az épület a kőzet felett lebegne.

A végeredmény egy olyan absztrakt tér lett, amely méltó körülményeket biztosít a tulajdonos festmény- és szoborgyűjteményének.

A belső tér betonpadlózata, faoszlopai és letisztult, fehér falai tökéletes hátteret biztosítanak mindehhez.

A padlótól a mennyezetig érő üvegfelületeknek köszönhetően pedig lenyűgöző kilátás nyílik az ingatlant körül ölelő borvidékre.

A svéd származású Ida Johansson pedig kicsit besokallt a nagyvárosi léttől, így teremtett magának egy stílusos otthont az anyatermészet közelében, mindössze huszonkét négyzetméteren.

(Fotók: Katie Huisman)

építészet | ház | british columbia | dizájn | nyaraló

FOLYTASD EZZEL

Turisztikai dizájnversenyeken tarolt az ország két varázslatos szállodája

Így csaphatsz le a Budapest születésnapjára készült egyedi plakátra!

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!
Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Instagram