Close
Néhány szerencsés havi 372 forintért juthat albérlethez egy elbűvölő olasz faluban

Néhány szerencsés havi 372 forintért juthat albérlethez egy elbűvölő olasz faluban

A szardíniai Ollolai kénytelen drasztikus intézkedéseket hozni az elnéptelenedés ellen.

Az apró itáliai falucska bájos hely. A gyönyörű vízi látványosságairól és történelmi templomairól ismert település emellett az érintetlen természet közepén fekszik, és alig több mint egy órányi autóútra van csak a sziget ragyogó strandjaitól.

Aki régóta álmodozik arról, hogy ilyen helyre költözzön, annak itt a remek lehetőség.

A helyi önkormányzat ugyanis bejelentette, hogy mindössze havi egy eurós (372 forintos) bérleti díjat számít fel néhány olyan jelentkezőnek, aki a faluba költözik távmunkásként.

A döntés legfőbb oka Ollolai lakosságának – gyors – öregedése. A település ugyanis bolygó mindössze öt „kék zónájának” egyike (ami azt jelenti, hogy itt magas a száz évnél idősebbek  száma), illetve az elmúlt negyven évben a lakosság csaknem a felére, 2103-ról 1174-re csökkent.

Illusztráció

Nem ez az első alkalom, hogy Ollolai ilyen csábító ajánlatot hirdet meg, mivel a falu az elsők között vezette be az egyeurós otthonteremtési programot. A bökkenőt akkor az jelentette, hogy azoknak, akik éltek a lehetőséggel, rendelkezniük kellett a felújításhoz szükséges pénzzel.

Utóbbi megléte ezúttal nem szükséges, ellenben a havi egy eurós bérleti díj csupán tíz kiválasztott számára lesz elérhető, akik digitális nomádként dolgoznak majd. A hivatalos weboldal szerint a program „sikeres szakembereket céloz meg, akik szívesen hozzájárulnak a közösséghez azzal, hogy megosztják tudásukat a saját területükhöz, karrierjükhöz vagy tapasztalataikhoz kapcsolódó előadások, tanfolyamok vagy projektek révén”. Emellett kezdetben csak az USA-ból érkezők számára áll nyitva.

Bővebb információt itt találni. 

(Forrás: TimeOut, fotók: Getty Images)

ollolai | távmunka | olaszország | egy euró | szardínia

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram