A klímaváltozás miatt világszerte nő a turbulenciák hossza és intenzitása, ezért a légitársaságok új megoldásokat keresnek az utasok biztonságának és kényelmének megőrzésére. Az Emirates például mesterséges intelligenciát veti be, hogy előre jelezze a rázós légtömegeket.
A légörvények sok esetben azért okoznak váratlan rázkódást, mert a pilóták nem látják előre azokat, vagy túlságosan lokálisak ahhoz, hogy a meteorológiai modelleken meglátszódjanak. Bár a turbulencia ritkán okoz katasztrófát, egyes statisztikák szerint 2009 és 2021 között 146-an szenvedtek súlyos sérüléseket,
2023-ban pedig egy szingapúri járaton a légörvény halálos áldozatot is követelt.
A University of Reading kutatása szerint a légkör ma már akár ötvenöt százalékkal „rögösebb”, mint negyven évvel ezelőtt. A legnagyobb növekedést az Észak-Atlanti-óceán felett mérték, de Európa, az Egyesült Államok és a Közel-Kelet is érintettek.
Az Emirates mesterséges intelligencián alapuló rendszerrel próbálja előre jelezni a veszélyes zónákat. Az algoritmus valós idejű adatokat használ arra, hogy megjelölje a pilóták számára, hol várható turbulencia. A repülőgép vezetői számára vizuálisan is megjeleníti az AI a rázós légtömegek helyét és kiterjedését,
így a pilóták időben módosíthatják az útvonalat.
A cég szerint az új rendszer bevezetése óta már érezhetően csökkent a váratlanul erős turbulenciák száma.
(Forrás: Euronews, fotók: Getty)
replőgép | légitársaság | mesterséges intelligencia | turbulencia | emirates | ai
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Figyelmeztet a Ryanair, ez a 7 repülőtér nincs kész a nyári rohamra
Erre gondolnak valójában a légiutas-kísérők, amikor azt mondják, kék szoba
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
