Ki ne álmodott volna egy saját, vadnyugati szellemvárosról? Most itt a lehetőség birtokolni egyet, kis szépséghiba, hogy Új-Zélandra kell költözni érte.
Mellonsfolly Ranchet 2006-ban építette egy helyi üzletember csak úgy, szórakozásból. A replikaváros később egy barátjához került, a történet pedig onnantól vett igazán látványos fordulatot. Rob Bartley, az országszerte ismert vállalkozó butikhotellé és afféle rendezvényközponttá alakította át, és bár a turisták imádták, a tulajdonos most mégis az eladás mellett döntött.
Az Új-Zéland középső részén rejtőző birtok kilencszáz hektáron terül el. Maga a kisváros az 1860-as évekbeli Wyoming szinte tökéletes másolata, meghökkentően pontosan hozza a westernfilmekre jellemző hangulatot. A településen három különálló ház, plusz néhány kisebb épület található,
persze nem hiányoznak belőle a klasszikus vadnyugati elemek a seriffirodától kezdve a poros főutcán át a lengőajtós szalonig.
A városka továbbra is butikhotelként működik, tehát az új tulajdonosnak nem sokat kell bajlódnia a biznisz beindításával, amennyiben ezen a vonalon haladna tovább. Jelenleg huszonkét vendéget tud kényelmesen elszállásolni, és akkor még nem szóltunk az extra szolgáltatásként átélhető tipikus westernkalandokról, mint például koktélozás a szalonban, áltárgyaláson való részvétel a bíróságon, vagy bajba kerülés a seriff irodájában.
Eléggé irigylésre méltó élete van egyébként a jelenlegi tulajnak (és lehet a jövőbelinek), aki nyáron vadregényes környezetben vadászhat, horgászhat, úszhat, kirándulhat, télen pedig a közeli hegyeken síelhet. Ha tetszene ez az életforma, Mellonsfolly Ranch hét és fél millió dollárért vásárolható meg.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Travel and Leisure, Sotheby’s)
város | western | Wyoming | vadnyugat | eladóHáromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain
Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!