Jó befektetés, ráadásul nincsenek szomszédok.
Az eladósorba került Càrn Deas a Loch Broom torkolatában fekszik Skócia északnyugati partjainál, csupán hat kilométerre Ullapooltól.
A huszonkét hektárnyi területű lakatlan sziget csodája természetes, háborítatlan szépségében rejlik, ahol valóban el lehet bújni a hétköznapok zajától, mély lélegzetet venni, és élvezni, amit a természet nyújtani tud.
Csodálatos hely táborozásra, és arra is, hogy abból éljünk, amit a tengerből szereztünk. Nappal úszni, kajakozni vagy vitorlázni lehet, éjszaka pedig gyönyörködni a fényszennyezéstől mentes, tiszta égboltban – olvasható a vevőcsalogatóban.
Mielőtt valaki ezt kihasználná és mondjuk egy szállodát képzelne el rajta, már dobhatja is a kukába a tervét, mert a szabályozások értelmében a legnagyobb építmény, amit a területen fel lehet húzni, egy kis faház, és még ahhoz is építési engedélyre lenne szükség.
A sziget a Summer Isles szigetcsoport két másik tagjával – Càrn Iar és Càrn Beag, mindkettő lakatlan – egy kavicsos nyúlványon keresztül kapcsolódik össze, de ezek természetesen nem részei a csomagnak. Az árverés 50 ezer fontról (kb. 21 millió forintról) indul.
A vidéki népességfogyás csökkentése érdekében a skót kormány ugyanennyi pénzt tervez felajánlani azért, hogy a fiatalok vagy a családosok az elhagyatott skóciai szigetek valamelyikére költözzenek. A "szigetkötvényekkel" arra próbálják ösztönözni a kalandvágyókat, hogy a távoli szigeteken vásároljanak lakást, és vállalkozást indítsanak.
Legyen szó nyaralásról, vagy hosszútávú befektetésről, úgy tűnik, a privát szigetek jó vételnek számítanak. Mutatunk is hármat, amelyek jobb áron érhetők el, mint a nyüzsgő nagyvárosok lakásai.
(Forrás: Independent, illusztrációk: Getty Images)
Skócia | eladó | magán | sziget | Càrn Deas | Ullapool
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
Minden eddiginél nagyobb luxus folyami hajó érkezik a Dunára
Ezek a mindennapos használati tárgyak jelentik a legkomolyabb biztonsági kockázatot a repülőn
9 hasznos tipp, hogy kibírd ezt a brutális meleget
A Concorde ehhez képest egy csiga volt: hiperszonikus repülő készül, ami felfoghatatlan sebességgel repülne
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!
