Elárverezik azt a Heuer Monacót, amit Steve McQueen hordott a Le Mans című filmben

A TAG Heuer neve mára már kétségtelenül összeforrt a motorsporttal, kettejük igen hosszú és gyümölcsöző kapcsolatának fordulópontja a Monaco modell megjelenése volt, amelyet az 1969-es Monacói Nagydíjon mutattak meg a nagyvilágnak, két évvel később pedig már Steve McQueen csuklóján tűnt fel a Le Mans című filmben.

Az óra technikai és dizájnszempontból is igencsak merész húzás volt. A tokban a Chronomatic csoportnak (Heuer, Breitling, Hamilton-Buren és a Dubois-Depraz társulás) köszönhetően a világ egyik első önfelhúzó szerkezete dobogott, ráadásul a hagyományos kerek tok helyett négyszögű keretet kapott, amit Erwin Piquerez tervezett és készített el.

A Monaco a 1133B kódjelű kék, illetve a 1133G kódjelű szürke árnyalatban érkezett a piacra, bár főleg az előbbi vetette meg a lábát a popkultúrában – elvégre Steve McQueen is ezt a színárnyalatú órát hordta a Le Mans című filmben,

aminek nem csak marketingokai voltak, ugyanis a színész kifejezetten kedvelte a darabot.

Ez pedig nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az óra népszerűsége idővel nőni kezdett, bár az igazi áttörésre csak a kilencvenes években került sor, amikor 1975 után újra gyártani kezdték a négyszögletes órát.

A színész által viselt óra hátlapjába a „To Haig Le Mans 1970” feliratot vésték, és a tervek szerint decemberben fogják elárverezni. Külön érdekesség, hogy korunk egyik leg(el)ismertebb sorozatában, a Breaking Bad-ben is feltűnik ennek a modellnek a modernkori újrakiadása – a sorozatban ugyanis Jesse Pinkman (Aaron Paul) egy Monacóval lepi meg társát, Walter White-ot (Bryan Cranston) az ötödik évadban a születésnapjára.

A modell egyik legfőbb jellegzetessége volt, hogy

a tok egyik oldalán a stopper gombjai vannak csupán, a másik oldalon pedig a korona,

amivel az időt állíthatjuk. A kilencvenes években el kellett hagyják ezt a jellegzetességet, mivel modernebb, vásárolt szerkezeteket használt a márka – amelyet ekkor már TAG Heuer-ként ismerhetett a világ, ugyanis 1985-ben a TAG Group megszerezte a többségi tulajdonrészt a Heuerben, amelyet még 1860-ban alapítottak Uhrenmanufaktur Heuer AG-ként.

Erről bővebben itt:

https://roadster.hu/heuerbol-tag-heuer/

2015-ben újra visszatértek a régi dizájnmegoldáshoz, és a Monaco visszakapta az 1969-es formáját. Külön érdekesség, hogy mivel tavaly volt ötvenéves a Heuer Monaco, a gyártó öt limitált, egyenként mindössze 169 példányban legyártott órával ünnepelte a kerek évfordulót.

Ez is érdekelhet:

Tíz óra, amit ismerned kell

Egy óra sokkal több, mint az életünk és az idő kapcsolata. Egy óra minden, amit magunkról és a világról gondolunk.

Steve McQueen | le mans | Breaking Bad | Heuer | TAG Heuer Monaco

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom