Reggel már a megjövendölt új világra ébredtem. Tisztában voltam vele, hogy elkerülhetetlen, és egy ideje próbáltam átprogramozni az agyam, de jelen állapotomban elképzelni sem tudom, pontosan milyen lesz.
Pedig a tavaszi nagy otthon maradás valamilyen szinten felkészített. Megértettem, hogy lehetőség szerint ne járjak közösségbe, napoljam el a családi és baráti rendezvényeket. A koncerteket videómegosztón, a sporteseményeket tévében, a filmeket streamelve nézzem. Étterem helyett a konyhánkba foglaljak asztalt, a haveri sörözéseket a Zoomra szervezzem, a világnak könyvekkel vagy virtuálisan menjek neki.
A most következő időszak még strapásabbnak ígérkezik. Átvészelendő mélypontok tucatjai tartanak felém – remélhetőleg csak lelki értelemben.
Közeleg az ünnep, ami számomra hosszú ideje az év leginkább várt időszaka.
Szeretem a rákészülést, szeretek egy esti sétán hangulatba kerülni mondjuk a szépen feldíszített Andrássy úton. Sokakkal ellentétben nem kötelező teherként élem meg az ajándékokon agyalást, és az üzletekben csatangolni is imádok ilyenkor.
És akkor nem beszéltem az évek alatt kialakult hagyományokról, amelyekhez, ha nem is görcsösen – mert negyvenéves fejjel azért megtanul elengedni dolgokat az ember –, de ragaszkodom. Legyen az egy adventi vásáros baráti forralt borozás, egy városligeti korcsolyázás, vagy a kis lakásunk kidekorálása a menyasszonyommal, háttérben kellemesen búgó karácsonyi zenére.
Be van tárazva néhány film is, amely minden évben csak ebben az idősávban kerül elő, és szigorúan decemberben veszem meg a limitált kiadású csokoládékat. Ki ne hagyjam a hazautazás előtti utolsó összejöveteleket, a még egyszer hozzuk össze focikat, a kávézásokat, a koccintásokat, a vacsorákat, a nagy ünnepi leállás tervezgetését…
No meg a hazautazást.
Már maga az út is különös hangulatban telik, akár vonattal, akár autóval teszem meg. Várom, hogy újra együtt legyek a családommal, ismét lássam a gyerekkori barátaimat, hogy végre ezt az önhibánkon kívül vacakra sikeredett évet magam mögött hagyva heverésszek a kanapén, édességet majszoljak, majd régi fényképeket nézegessek és izgatottan kutassak a szülői házban maradt gyerekkori emlékeim között. Idén viszont a hagyományaim legtöbbjét dobhatom ki a kukába.
De.
Ez nem jelenti azt, hogy némi átszervezéssel és kreativitással ne lehetne meghitté tenni ezt a karácsonyt.
Persze most nem lehet egy szentimentális száncsengős limonádéra beülni a moziba és a számítógépen keresztül összehozott forralt borozás sem olyan, mint amikor kesztyűben markolom a poharat és szállingózó hóesésben melegítem a kezeimet. Egy kicsit leleményesebbnek kell lenni, lelkileg keményen ráerősíteni, és elfogadni, hogy ez az ünnep vélhetően más lesz, mint amilyen eddig volt. De lesz. Már várom.
Ez is érdekelhet:
Szereted a zöldet? Mi is. Mutatunk két könyvet, hogy jobb barátságba kerülhess a szobanövényeiddel.
(Illusztrációk: Getty Images)
hangulat | ünnep | gondolat | jegyzet | tárca | vélemény
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól
Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!