Elhunyt Tarr Béla

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Roadster Google News oldalán is!

Meghalt Tarr Béla filmrendező kedden – közölte Fliegauf Bence rendező a család nevében. A magyar filmművészet megkerülhetetlen alakja 70 éves volt.

Tarr Béla 1955-ben született Pécsett. Pályafutását tizenhat évesen amatőr filmesként kezdte. Később a Balázs Béla Stúdióban dolgozott, a magyar kísérleti film legfontosabb műhelyében, ahol elkészítette első játékfilmjét, a Családi tűzfészeket (1977).

Érettségi után első munkahelye egy hajógyár volt, majd két évvel később egy művelődési ház recepciósa lett, miközben továbbra is filmkészítéssel foglalkozott. A Családi tűzfészek Mannheimben elnyerte a fesztivál nagydíját; ekkor iratkozott be a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolára (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem), ahol 1982-ben diplomázott. Ugyanebben az évben a politikai okokból 1985-ben megszűnt Társulás Filmstúdió egyik alapítója lett, ahol a stúdió bezárásáig dolgozott. 1985-től független filmrendezőként folytatta pályáját.

Ő készítette az első magyar független játékfilmet, a Kárhozatot (1987), amelyet 1988-ban a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutattak be, és amely jelentős nemzetközi sikert aratott. 1989–1990-ben Berlinben élt a DAAD Berliner Künstlerprogram vendégeként, majd vendégprofesszorként kezdett tanítani a berlini DFFB-n (Deutsche Film- und Fernsehakademie Berlin), ahol 2011-ig folytatta oktatói tevékenységét.

1997-ben a Európai Filmakadémia tagjává választották. 2003-ban megalapította a TT Filmműhelyt, amelyet 2011-ig vezetett. A TT Filmműhely készítette legutóbbi filmjeit, miközben Tarr producerként is közreműködött több jelentős alkotó filmjeiben (Jancsó Miklós, Mundruczó Kornél, Fliegauf Bence, Mészáros Márta és mások).

Miután 2011-ben a Torinói ló című játékfilmjét (Berlinale Zsűri Nagydíj) utolsó alkotásaként jelentette be, életművét lezártnak tekintette, és pályája új szakaszát a filmkészítés új formáinak oktatáson keresztüli fejlesztésének szentelte.

2012-ben alapította meg Szarajevóban a film.factory nemzetközi filmiskolát. Az intézmény BA-, MA- és DLA-programjának megalkotója és vezetője, professzora és a csapat irányítója volt 2016-ig. A film.factoryt a világ egyik legizgalmasabb filmes iskolájaként tartják számon, amely rendhagyó, nyitott képzési modellt valósított meg nemzetközileg elismert alkotók tanításával (Apichatpong Weerasethakul, Carlos Reygadas, Pedro Costa, Gus Van Sant, Tilda Swinton, Juliette Binoche, Jacques Rancière és mások), valamint a világ minden tájáról érkező hallgatókkal. A film.factory diákjainak alkotásait számos rangos fesztiválon vetítették és díjazták (Cannes, Berlin, Rotterdam, Velence stb.).

Az elmúlt években Tarr vendégprofesszorként tanított több filmakadémián (többek között a Filmakademie Baden-Württemberg Ludwigsburgban, a Le Fresnoy – Studio national des arts contemporains Lille-ben, valamint a budapesti FreeSZFE-n), és világszerte tartott workshopokat és mesterkurzusokat fiatal filmesek számára.

Oktatói munkája mellett továbbra is fejlesztette művészeti projektjeit a mozgókép határterületein, illetve annak kiterjesztett formáiban. 2017-ben az amszterdami Eye Filmmuseumban mutatta be Till the End of the World című kiállítását, amely a film, a színházi díszlet és az installáció határán mozgó alkotás volt, és mintegy 40 000 látogatót vonzott. A Wiener Festwochen felkérésére 2019-ben hozta létre a Missing People című helyspecifikus projektet, amely az előadás, az installáció és a mozgókép metszéspontjában jött létre, és 250 bécsi hajléktalan részvételével valósult meg.

Projektek, díjak és Sátántangó-évforduló

A Magyar Filmművészek Szövetségének tiszteletbeli elnöke, valamint a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja. Munkásságát a legjelentősebb magyar művészeti elismerésekkel jutalmazták, köztük a Kossuth-díjjal és a Balázs Béla-díjjal. A francia állam a Művészetek és Irodalom Rendjének lovagja címmel tüntette ki, továbbá számos hazai és nemzetközi díjjal, díszdoktori címmel és életműdíjjal ismerték el (többek között: tiszteletbeli professzor – Pekingi Filmakadémia; tiszteletbeli érem – Wuhan Egyetem; Honorary Fellow – Plymouth College of Art; Magister Artium Gandensis – KASK Gent; díszdoktor – FAMU, Prága).

2019-ben a Berlinale Forum kezdeményezésére világszerte megemlékeztek főműve, a Sátántangó bemutatásának 25. évfordulójáról. A filmet a Sight and Sound magazin 2012-es, a BFI által összeállított listája minden idők 50 legnagyobb filmje közé sorolta. 2023-ban Tarr Béla megkapta az Európai Filmakadémia tiszteletbeli díját.

(Forrás, fotók: Magyar Filmművészek Szövetsége)

tarr béla | film | halálhír | elhunyt | magyar | gyász

FOLYTASD EZZEL
Rendeld meg a Roadster magazin 23. számát!

Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!

Különleges csomagajánlatok itt!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom