Mától javában zajlik Budapesten a Bocuse d'Or, drukkoljunk a magyaroknak!

Március 23-24-én zajlik a Bocuse d'Or a fővárosban; legutóbb 2016-ban volt nálunk a legrangosabb gasztroverseny és akkor meg is nyertük. Florent Suplisson, a rendezvény igazgatójának friss nyilatkozata szerint jók a kilátásaink, a magyar gasztronómia hatalmasat fejlődött.

Óriási fejlődésen ment át a magyar gasztronómia az utóbbi években, a közép-európai régió séfjei rövidesen a legjobbak között követelhetnek maguknak helyet, mondta el a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai kontinensdöntőjének első napján Budapesten a versenyt szervező GL Events gasztronómiai rendezvények igazgatója.

Florent Suplisson emlékeztetett arra, hogy a Bocuse d'Or Europe történetében először Budapest adhat otthont másodszor is a finálénak.
Az első, 2016-os budapesti rendezésű kontinensdöntőt a magyar versenyző, Széll Tamás nyerte meg, mindenki hatalmas meglepetésére - idézte fel a francia szakember, hozzátéve: ez a siker nagyban hozzájárult a magyar gasztronómia nemzetközi ismertségéhez. Ehhez ugyanakkor az is kellett, hogy ettől az időszaktól kezdődően Magyarország nagyon tudatosan kezdte építeni gasztronómiája nemzetközi promócióját - jegyezte meg.

"Ez egy kitűnő példája annak, amiről az egész Bocuse d'Or szól, hiszen a verseny célja a séfek, a helyi gasztronómiai kultúrák ünneplése."

A magyar csapat a 2019-es fináléban, Lyonban

Florent Suplisson elmondása szerint a magyar gasztronómia hatalmas fejlődésen ment át 2016 óta, aminek most a kontinensdöntőre látogató séfek, szakemberek, szurkolók is tanúi lehetnek. Mint hozzátette, a Bocuse d'Or a magyar alapanyagok ismertségéhez is hozzájárul.

A verseny idei tányértémájának alapja ugyanis három kézműves módon termesztett, magyar burgonyafajta, a Coronada, az Anuschka és a Madison lesz, a hústál témája pedig a magyar konyha egy másik jellegzetes alapanyaga, az őzhús.

Nem lehet a gasztronómiáról egységes fogalomként beszélni, hiszen minden országnak vagy akár vidéknek megvannak a maga hagyományos alapanyagai, ízei, konyhatechnológiái. A Bocuse d'Or Europe utazó rendezvényként minden városban épít ezekre a helyi hagyományokra, és az Európa különböző részeiről érkező - rendszerint húsz - versenyzőnek a helyi alapanyagokból kiindulva kell megalkotnia a saját fogásait - emelte ki.

Idén a magyar versenyző Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje lesz, commis-ja (segédje) pedig Nyikos Patrik

Florent Suplisson felidézte, hogy a járványügyi korlátozások miatt az utóbbi két év döntőin nem vehetett részt a közönség, itt viszont visszatér a régi hangulat. Egy Bocuse d'Or kontinensdöntő atmoszférája ugyanis egy futball-rangadóéhoz hasonlítható: a különböző országokból érkező szurkolói csapatok itt is hasonló lelkesedéssel biztatják a saját versenyzőjüket; eközben persze az élő online közvetítést is sok-sok ezren követik szerte a világban - közölte.

Mindez azért is fontos, mert itt a gasztronómiai nagyhatalmak mellett az ezen a téren kevésbé ismert nemzetek is megmutathatják magukat - hangsúlyozta a francia szakember. Néhány évtizede például a norvég vagy a svéd konyha még alig volt ismert, ma pedig gasztronómiai nagyhatalmakként tartják számon a skandináv országokat. Mindebben szerepe volt annak is, hogy a séfjeik többször megnyerték a Bocuse d'Or döntőjét. "Persze nem mi találtuk fel a skandináv konyhát, de az biztos, hogy hozzájárultunk az ismertségéhez" - fogalmazott.

Florent Suplisson úgy vélte, Magyarország és a közép-európai régió is képes lehet követni ezt a példát. Ennek egyik jele az is, hogy a régióból egyre több ország csatlakozik a Bocuse d'Or közösséghez - Szlovákia például most vesz részt először kontinensdöntőn -, a zsűri elnöke pedig idén a szlovén Ana Ros - jegyezte meg.

Európai keleti részére gasztronómiai szempontból sokáig nem jutott figyelem, de immár egyre több nemzet követel magának helyet erről a vidékről is. A fejlődés már most is jól látható, és biztos vagyok benne, hogy a közép-európai országok rövidesen a Bocuse d'Or élmezőnyébe is betörnek majd - mondta el Florent Suplisson.

A Bocuse d'Or európai kontinensdöntőjét szerdán és csütörtökön rendezik meg tizenhét nemzet - köztük Magyarország - csapatainak részvételével a Hungexpón. Idén a magyar versenyző Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand Étterem sous chefje lesz, commis-ja (segédje) pedig Nyikos Patrik. Széll Tamás coachként segíti a csapatot, melynek elnöke Szulló Szabina, így ő képviseli majd Magyarországot a nemzetközi zsűriben.

A kontinensdöntőkből 24 csapat, ezek közül 10 európai induló jut a Bocuse d'Or 2023-as, lyoni világdöntőjébe. A verseny első, szerdai napján sorrendben Lengyelország, Észtország, Dánia, Franciaország, Szlovákia, Svájc, Izland és Belgium csapatai versenyeznek, majd csütörtökön Finnország, Spanyolország, Magyarország, Hollandia, Nagy-Britannia, Lettország, Norvégia, Törökország és Svédország képviselői következnek; az eredményhirdetést csütörtök este tartják.

(Forrás: MTI, fotók: Getty, Bocuse d'Or)

döntő | magyar | skandináv | budapest | séf

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom