Egy tokiói izakaya tilalma igen heves vitákat váltott ki.
Néhány kelet-ázsiai szórakozóhelyen nemcsak alsó, hanem felső korhatár is létezik már, sőt egy ponton túl akár túl idősnek is számíthat a vendég.
Az év elején a Tokió nyüzsgő Shibuya negyedében működő Tori Yaro Dogenzaka izakaya – egy olcsó, laza hangulatú japán kocsma – figyelemfelkeltő táblát pakolt ki a bejáratánál, amin a következő szöveg volt olvasható: "A belépés 29 és 39 év közötti vendégekre korlátozódik. Ez egy izakaya a fiatalabb generációknak. Kocsma csak 40 év alattiaknak."
Apró betűvel ugyanakkor azt is jelezték, hogy idősebb vendégek is jöhetnek, de csupán abban az esetben, ha fiatalabb társasággal érkeznek, valamint az alkalmazottak családtagjai és barátai mentesülnek a szabály alól.
A korlátozás tehát inkább "enyhe tilalom" és jogilag nehezen érvényesíthető, afféle iránymutatásnak tűnik.
A Japan Today beszámolója szerint a személyzet a bejáratnál ellenőrzi a vendégek "megfelelő állapotát" – bár nem egyértelmű, hogy ez a viselkedésre, az ruházatra vagy az elfogyasztott ital mennyiségére vonatkozik-e. Fontos részlete még a történetnek, hogy a Tori Yaro egy nagyobb lánc része, de a shibuyai egység az egyetlen, amely bevezette ezt a korlátozást.
A döntés komoly vitát indított el az interneten. Sokan diszkriminatívnak tartják az intézkedést, és felhívták a figyelmet arra, hogy a "fizikai és mentális kor" nem feltétlenül esik egybe. A lánc egyik képviselője, Toshihiro Nagano szerint viszont nem kirekesztésről van szó, hanem a hangulat tudatos alakításáról. "A vendégeink többsége fiatal. Az idősebbek gyakran panaszkodnak, hogy túl zajos a hely, ezért úgy döntöttünk, korlátozzuk a belépést, hogy mindenki elégedetten távozhasson" – mondta. Vagyis a cél egy egységesebb, fiatalos, bulizós atmoszféra fenntartása.
Bár Tokióban ritkaságnak számít a felső korhatár, Dél-Koreában viszont jóval elterjedtebb. Szöul egyetemi negyedében, Hongdae-ban például több klub és pub is maximális életkort szab meg: egyes helyeken 30, máshol 28, néhol 25 év a felső határ. A koncepció hasonló, ugyanis a helyek kifejezetten egy szűk korosztályra szabott, „egyetemi” hangulatot akarnak teremteni.
Bár akad még példa hasonló szabályozásra, trend aligha lesz belőle, mert ezek az esetek inkább a kivételek közé sorolandók. Egy kommentelő ide kapcsolódóan ironikusan megjegyezte: "Ez csak egy izakaya Shibuyában. Még mindig marad 99 999 másik."
(Forrás: Time Out, fotók: Unsplash, illusztrációk)
trend | bár | felső | japán | szórakozóhely | korhatár
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
5 autentikus snack, amivel még izgalmasabbá teheted a foci-vb-döntőt
Kávézó nyílt a Saint Laurent legendás párizsi üzletében
Ez a dinnyés koktél konkrétan a nyár legfrissítőbb itala
Bécs digitális gasztro térképre tette a Michelin-csillagos éttermeit
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!


