Close
Élőben nézheted a természet legcsodálatosabb fénybemutatóját

Élőben nézheted a természet legcsodálatosabb fénybemutatóját

Március vége van, vagyis most kell elindulni becserkészni a sarki fényt! – írtuk szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt. A koronavírus-járvány kikapcsolta a wanderlust-generátort, ám ez nem jelenti azt, hogy ne élvezhetnénk a világ egyik legszebb természeti jelenségét.

Ugyan alternatív megoldást mutatunk, de mint tudjuk, ebben a helyzetben meglehetősen korlátozottak az élményvadászok lehetőségei. Pedig most jönnek azok a napok, amikor a zöldben és pirosban pompázó égi festés a legszebb arcát mutatja, merthogy a közhiedelemmel ellentétben a március 20-i napéjegyenlőség valójában növeli a sarki fény erejét.

Arról nem beszélve, hogy földünk másik felén megkezdődik a délifény-szezon. Noha korábban úgy vélték, egymás tükörképeként jelennek meg a fényjátékok az égbolton, valójában erről szó sincs: a két sarkkör közelében teljesen különböznek egymástól.

A tavaszi napéjegyenlőség idején a földi mágneses tér helyzete a legkedvezőbb, a mágneses pólusok felé tartó erővonalak a legjobb szögben fordulnak a Nap felé, vagyis ilyenkor a legnagyobb az esély a sarki fény kialakulására. Mindez természetesen igaz az őszi napéjegyenlőség idején a Déli-sarkvidékre vonatkozóan is. Mivel nem egzakt tudományról beszélünk,

ezért semmi sem garantálja a biztos sikert, megfelelő felkészüléssel és március végi időzítéssel viszont alaposan megnövelhetjük az esélyeinket.

Az időzítéssel most sincs gond, és bár személyesen nem lehetünk jelen, a kanadai Churchillben működő Churchill Northern Studies Center elhozza legalább a nappalinkba a megkapó látványt nyújtó természeti jelenséget egy webkamera segítségével.

Szakértők szerint a hatalmas ország déli középső részében található Manitoba tartomány az egyik legjobb hely a világon az aurora borealis megfigyelésére, úgyhogy ha szeretnénk megnyugtatni pár percre a lelkünket, és megfelelő pillanatban csatlakozunk a közvetítéshez, akkor ide kattintva akár hosszú percekig is élvezhetjük az égi fénybemutatót.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Unsplash)

A kaland folytatódik
Megjelent a Roadster magazin második nyomtatott kiadása, amelyben ismét olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szebb lett, mint az első szám, reméljük, neked is tetszeni fog. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom