Rendkívül közel van Magyarországhoz, a szépsége Prágáéval vetekszik, így magától értetődően vált népszerű kirándulóhellyé Krakkó. Igen ám, de autóval utazni idéntől már nem olyan egyszerű.
Új korszakba lépett Krakkó közlekedése az idei évtől a Tiszta Közlekedési Zóna (Strefa Czystego Transportu, SCT) bevezetésével. Ebből már sejtjük, hogy egy olyan területről van szó, ahová nem engednek be bármilyen autót az alacsonyabb légszennyezettség érdekében,
amire viszont nem számítunk, az az adott terület hatalmas mérete: Krakkó durván 60 százaléka!
A lent látható táblával jelölt zónát szabadon használhatják a 3,5 tonnánál kisebb tömegű elektromos (BEV), hidrogén- vagy más nulla-kibocsátású járművek, valamint az Euro4 vagy 2005 utáni gyártású benzines és LPG üzemanyagú, valamint a minimum Euro 6 vagy 2005 utáni gyártású dízel gépjárművek – foglalta össze a Szialengyelország.
Ez nem hangzik olyan szigorúan, ám az autót regisztrálni kell akkor is, ha megfelel a fenti kritériumoknak (ez esetben itt), és akkor is, ha nem (akkor pedig itt) – és az utóbbiak számára így is óránként 2,5 (de napi maximum 5) zloty a díj, illetve regisztráció nélkül büntetés várhat ránk.
Jön a szigor
Később kicsit trükkös lesz a helyzet: 2028-ig türelmi idő van, ám utána nem lesz átmenet, és a követelményeknek nem megfelelő autók egyáltalán nem hajthatnak majd be a zónába.
A környezetvédelem mellett a város élhetőségéről is gondoskodik az új szabály, nem véletlen tehát, hogy Krakkó vezeti a stresszmentes városi kiruccanások toplistáját.
(Nyitókép: GettyImages)
autó | elektromos autó | kikapcsolódás | Lengyelország | nyaralás | pihenés
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Kvíz: Mondunk 3 várost, melyik nem Európában van?
72 óra Valenciában
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!