De nem az összes járatán.
A Flight Global írta meg, hogy a Norwegian bejelentette: az utasoknak nem kell többé maszkot viselniük a társaság belföldi, valamint a Svédországba és Dániába repülő járatain. Vélhetően nem a Norwegian lesz az egyetlen lazító, hamarosan a régió más légitársaságai is követhetik a példáját.
"Szándékai szerint a Norwegian a lehető legkevesebb ideig tartaná csak fenn a 2020 júniusa óta kötelező maszkviselést, de természetesen akik ezután is viselnék a maszkot a fedélzeten, gond nélkül megtehetik" – olvasható a társaság közleményében.
Az egyéb európai országokba közlekedő járatokon azonban továbbra is érvényes a kötelező a maszkhasználat.
Helyi médiumok beszámolói alapján a térség számos más légitársasága is úgy döntött, hogy a légitársaságok október közepi találkozóját követően enyhíti a maszkviselésre vonatkozó irányelveit. A repülőtereken ugyanakkor nincs lazítás, hanem érvényben marad a kötezelő maszkviselés.
Még szeptemberben megírtuk, hogy az amerikai Közlekedésbiztonsági Hivatal (TSA) megduplázta a repülőgépek fedélzetén maszkviselést megtagadó utasok büntetését, mivel az utóbbi időben aggasztóan megnőtt a fegyelmezetlenkedők száma.
(Forrás: Airlineratings.com, fotók: Getty Images, Pixabay)
repülés | eltörlés | enyhítés | maszkviselés | norwegian | járat
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
A nagymamás utazás lett az év egyik legkülönlegesebb trendje
Kvíz: mennyit ismersz fel a világ leghíresebb strandjai közül?
Új kulturális negyed születik Portugália egyik legszebb erődvárosában
Új közvetlen vonat kötheti össze Európa két gyönyörű nagyvárosát
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!
